Sporthorgászat

Szenttamas.rs

 

Horoggal a drog ellen

A szenttamási Helyi Közösség, az önkormányzat, a helyi Šaran Sporthorgász Egyesület, a Sport-, Rekreációs és Üdültetési Központ, a Ruka spasa Egyesület, a Kék Kör helyi szervezete, továbbá a helyi, turiai és nádaljai iskolák támogatásával szombaton, április 13-án a Bácskai Nagycsatornán a község általános iskolás diákjai számára hogászversenyt szerveztek. Az Udicom protiv droge ‒ Horoggal a drog ellen elnevezésű verseny reggel 9-től 11 óráig tartott, és eddig a község négy általános iskolájából összesen 58 fiatal horgászott. A versenyre először érkeztek vidéki résztvevők, éspedig az újvidéki Veternik Felderítő Szövetség tagjai, továbbá szőregi diákok.

A szervezők minden résztvevő számára uzsonnát, kalácsot és üdítőt biztosítottak.

A Nagyhíd lábánál reggel 8 órakor gyülekezőket először a község polgármestere, Radivoj Paroški köszöntötte, aki a verseny mottójára utalva kijelentette, nagyon fontos, hogy a sport minden gyerek életében jelen legyen, a drogot és az alkoholt pedig feltétlenül kerülni kell: − A drog helyett ti most mindannyian az élet sokkal szebb, egészségesebb stílusát népszerűsítitek, ez pedig a sporthorgászat. Az, hogy eljöttetek a versenyre, egyúttal azt is mutatja, hogy valamilyen formában egy új, teljesen más életvitel igazi nagykövetei, valamint a természethez fűződő szoros kapcsolat kezdeményezői vagytok. Segítsetek, hogy közösen rámutassunk az idősebbeknek arra, hogy mekkora jelentősége van a mai világban a környezetvédelemnek, és hogy milyen következményekkel jár a környezetszennyezés – hangsúlyozta egyebek között a szenttamási polgármester.

A versenyzők nevében a szenttamási Helyi Közösség tanácsának elnöke, Ninoslav Jokanović először megköszönte a támogatóknak, hogy megértették a horgászverseny célját és jellegét. Egyúttal elmondta, örül annak, hogy a rossz idő ellenére minden bejelentkezett diák eljött a versenyre, ahol tulajdonképpen a társalgás, barátkozás, ismerkedés és a friss levegőn való tartózkodás sokkal fontosabb, mint maga az eredmény: – Köszönet a szülőknek, akik ebben az esőső időben elkísérték a gyerekeket a versenyre. Szerintem, aki csak eljött, már győztesnek számít, hiszen a részvétel a legfontosabb – mondta Ninoslav Jokanović.

A verseny az eddigiekhez hasonlóan versenyzőként egy horoggal, egy úszóval egy bottal folyt. Az alsósoknál ezt a kifogott hal mérése, majd az eredményhirdetés és a díjkiosztó következett. A szervezők összesen 18 díjat osztottak ki. Az éremhullás a következőképpen alakult:

1. hely: Vuk Karadžić Általános Iskola (9 érem),

2. hely: Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola (5 érem),

3. hely: Petar Drapšin iskola, Turia, (2 érem).

A szektoronkénti helyezések (alsósok)

III. szektor,

3. Pivnički Anastasija 525 g,

2. Avramov Nestor 570 g,

az első helyezett pedig Rankov Aleksej lett, aki 650 gramm halat fogott.

II szektor,

3. Mićin Ognjen 535 g,

2. Simić Sava 630g, és

1. Jovanović Filip 1095 g.

I szektor,

3. Djukić Petar 455 g,

2. Djukić Staša 545 g,

az első helyen pedig Čobanov Milica végzett, aki 935 gramm halat fogott.

A felsősök kategóriájában a következő eredmények születtek:

III. szektor:

3. Vuković Nikola 635 g,

2.Marčok Dejan 645 g, és

1. hely Vuković Luka 780 g.

II. szektor:

3. Ćurčić Filip 465 g,

2. Madžgalj Uroš 505 g

és első hely Miković Dušan 1085 g.

I.szektor:

3. Gajić Branislav 695 g,

2. Džinić Miljan 835 g

1. Puškić Mihajlo 1405 g.

Az érmek és a díjkiosztót követően a résztvevők megtekintették és kipróbálhattók a sportközpontban lévő új tekepályát.





 

P. L.