Hírek

Szenttamas.rs

 

Nyaraló felújítás és ingyenes nyaralás

 

A montenegrói Sutomoren, a szenttamási község tulajdonában lévő nyaralóban járt csütörtökön Radivoj Paroški polgármester. Arra, hogy miért csak most került sor a látogatásra, a község első embere elmondta, a nyáron, azaz a turistaidényben a rengeteg hivatali kötelezettség és feladat mellett erre egyszerűen nem jutott ideje: ‒ Muszáj volt személyesen megtekintenem a nyaralót, hiszen nagyon sok és különböző információt kaptunk annak jelenlegi állapotáról. Az épület tényleg eléggé lerobbant állapotban van, és komoly felújításra szorul. A községi költségvetésben már előláttunk bizonyos összeget a javítási munkálatokra, és biztos vagyok benne, hogy a felújítás már az előttünk álló télen megkezdődik. Azt már most elmondhatom, hogy a nyaraló egy alapos felújításon megy keresztül, és teljesen más arculatot kap. Tudni kell, hogy amióta az objektum elkészült, nem történtek komolyabb beruházások. Amit már most elmondhatok az az, hogy a jövőben a nyugdíjasok, a diákok, egyetemisták, sportolók és a község polgárai számára a község előkészíti a feltételeket az ingyen nyaraláshoz. Mindazok után, amit láttam Sutomoren, nagyon csalódott vagyok, mert hiszem azt, hogy a község polgárai megérdemlik, hogy egy korszerű és alaposan felújított nyaralóban pihenjenek, az önkormányzat pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a községből minél többen ingyenesen igénybe vehessék a községi nyaralót – mondta Radivoj Paroški, szenttamási polgármester.

 

szenttamas.rs