Montenegrói nyaralás
Sutomore – egy turista szemével 4. rész
Az újvidéki születésű Zorica Velemir 15 évesen látogatott először a Sutomorehoz tartozó Zankovići településre, ahol szülei vettek egy telket, és felépítették családi házukat: − Ez 1962-ben történt, akkor már nagylány voltam. Szüleim áprilistól késő őszig itt éltek, télen néha visszaköltöztek Újvidékre, de párszor itt várták be a tavaszt. Miután 1974-ben férjhez mentem, az unokákat is lehozták, és amíg csak el nem indultak iskolába, évekig itt tartózkodtak. A férjemmel minden évben eljöttünk Sutomoreba. Annak idején csupán néhány ház állt a tengerparton, az öbölben, tátongott az ürességtől a hatalmas strand. Ahol jelenleg a strand terül el, néhány fenyőfa sor húzódott, mögöttük építettek egy sor házat, ezekből ma is áll néhány. Jól emlékszem, hogy amikor 1979-ben hatalmas földrengés rázta meg a montenegrói tengerpartot, akkor egy ház itt összedőlt, egy asszony és gyermeke életét vesztette. Több áldozat nem volt, de a házak erősen megrongálódtak. Sok segélyt kapott akkor a tengerpart, ez a rész is, azonban az emberek sokáig nem mertek visszaköltözni a házakba, még tatarozni sem merték őket, hanem lakókocsikban, sátrakban leköltöztek a strandra. Akkor már nyílt itt közel, a ,,bejáratnál” egy cukrászda, egy bolt és egy pékség, de mindössze 150‒200 fő lakott az egész nyaralóhelyen és környékén. Mindenki mindenkit ismert, sokan közülük még ma is itt élnek, a gyökerek ide kötik őket. Ilyenek például az őslakos Obradović, Nikšić, Bajramović, Leković stb. családok. Ez a forrás, ahol most állunk, az Izvor, akkoriban az egyedüli ivóvízforrás volt a környéken. Soha nem derült ki, honnan fakad, és néha előfordul, hogy egészen vörös a víz, de szerencsére ritkán. A forrást már az Osztrák‒Magyar Monarchia idejében felfedezték, s a 19. század második felében egy szökőkutat építettek eléje. Ebben jelenleg egy ágyú és egy horgony áll. Annak idején a vizet még mosásra is használták, az emberek itt mosták le a magukról a sós tengervizet. Amikor gazdaságilag fejlődésnek indult ez a térség, és beindult a turizmus (az 50-es évek végén), akkor még az esővizet tartályokba gyűjtötték, és a forrásvíz mellett azt használtuk ivóvízként, persze megszűrve. Sokáig, évtizedekig. Vezetékes víz csak a 90-es években érkezett a városkába, először csak egy részébe, majd később az egész környéket lefedték. Én ezt a forrásvizet ittam mindig, most is ezt fogyasztom, amikor csak itt vagyok. Nagyon finom, állandóan hideg, haza is szoktam vinni belőle. Nagyon ritkán, de előfordul, hogy teljesen vörös víz folyik a hegyoldalból, többször is vettek mintát belőle, de még senki sem adott konkrét magyarázatot a furcsa jelenségre. Szerencsére az egész rövid ideig tart, a víz hamar kitisztul.
A kérdésre, hogy tulajdonképpen mikor és hogyan lett az öbölből kirándulóhely, elmondta, az egész az múlt század 60-as éveiben kezdődött, ugyanis akkor épült ki a vasútvonal Barig, ahova az itteniek dolgozni jártak. A mindössze 6‒8 kilométerre lévő hatalmas kikötővárosban dolgozott az itt élő polgárok fele, a másik fele pedig halászattal foglalkozott. Kisebb halászcsónakkal, hálóval nemcsak a család számára biztosították az ennivalót, hanem a bari és a környező piacokra is hordták a tengeri halat, rákot, kagylót stb. Az első turisták a helybeliek rokonai, ismerősei voltak, akik látogatóba érkeztek Sutomoreba, viszont nem az itteni strandon, hanem az ide tartozó, északnyugat irányban lévő Zagrađe településen közelítették meg a tengerpartot, ott ,,jobb” strand volt, sekélyebb a víz, de nem homokos a strand, hanem köves. Néhány év alatt több vajdasági család vásárolt itt telket, a legtöbben Újvidékről jöttek. A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején már egész utcák épültek, ahol újvidékiek laktak, egy utcát még ma is Újvidéki utcának neveznek. Sutomoreban akkoriban több cég is vásárolt ingatlant (vagy üres telket, melyen nyaralót építettek), ahol saját dolgozói nyaralhattak családjaikkal. A mai strand is abban az időben épült ki, kivágták a mögötte álló fenyőket, a strand mögött pedig hosszú (kb. 2 km) kőfalat emeltek, hogy a nagyobb hullámok ne tegyenek kárt a parton álló épületekben. Mint már elmondta, a strand ,,bejáratánál”, azaz az utcasarkon volt a már említett pékség, mellette egy cukrászda, később a forrás mellett még egyet nyitottak. Egyetlen vegyesbolt működött akkoriban a strandon, melynek Július 13-a volt a neve. Az első ,,lakókocsis” turisták lengyelek és csehek voltak, és a hetvenes évek derekán indult be igazából a fürdőzéssel, csónakázással egybekötött nyaralás. Akkoriban csak júliustól augusztus végéig tartott a szezon, de pár év múlva már májustól szeptember közepéig tele volt a strand.
Visszakanyarodunk Zorica történetéhez. Beszélgetőtársam elmesélte, hogy nem sokáig volt a tengerparton, ugyanis odahaza munkát kapott, férjhez ment, és Újvidékhez közel, a Duna szerémségi oldalán lévő Ledinci településre költöztek. Diplomás közgazdászként mindketten pedagógusként dolgoztak, így a nyári szünidőt folyamatosan a tengerparton töltötték. − Miután szüleim meghaltak, még visszajártunk egy ideig, de 2007-ben úgy döntöttünk, eladjuk az itteni családi házat, meg a ledincei házunkat is, és beköltözünk Újvidékre. Tekintettel arra, hogy hosszú évtizedekig jóban voltunk az itteni szomszédokkal, azt mondták, minden évben teljesen díjmentesen biztosítanak számunkra szobát, bármikor jöhetünk, és maradhatunk, ameddig akarunk. Így igazából soha nem szakadtam el Sutomoretól, és ettől a vidéktől. Amióta pedig nyugdíjasok vagyunk, egyre több időt töltünk a tengerparton. Nagyon barátságos emberek élnek, itt, szinte mindenki ismerős – mondta Zorica. Tegyük hozzá: az egykor alig 200 főt számláló Sutomorenak ma több mint 4000 lakosa van, nyaralási idényben naponta ennek tízszeresével kell számolni. Az aprókavicsos strand 2 kilométeres hosszúságban fogadja a fürödni és napozni vágyókat. A cukrászdák, éttermek, üzletek, májustól október elejéig egész napos nyitva tartással dolgoznak, a szórakozóhelyeken éjszakánként 2-3 óráig bömböl a zene, a sétányon pedig esténként szinte lehetetlen közlekedni.
(folytatjuk)
Fotó és szöveg: Paraczky László
