Önkormányzat

Szenttamas.rs

 

Az új szenttamási polgármester székfoglaló beszéde

 

Szenttamás újonnan kinevezett polgármestere, Radivoj Paroški (SZHP), aki szerdán költözött az elnöki hivatalba, a kinevezési protokollt követően hosszabb expozéjában elmondta: a legfontosabb teendők a jövőben jóval rövidebb határidővel kerülnek realizálásra, a hivatal dolgozói pedig sokkal többet és felelőségteljesebben dolgoznak, mint eddig. Hangsúlyozta, a prioritási stratégiát élvezők között különösen odafigyelnek majd a mezőgazdaság, továbbá a kis- és középvállalkozások feljesztésére, ugyanakkor az eddiginél sokkal nagyobb szerepe lesz a külföldi tőke idecsatlogatásának.

Szenttamásnak a történelem folyamán több, különböző fázisú fejlődési szakasza volt. Némely nem sikerült, de a legtöbb azért sikerként maradt az utókorra. Ennek ellenére nem dicsekedhetünk, hiszen az egykor gazdag kisváros a bruttó jövedelmet tekintve jóval a szerbiai átlag alá süllyedt. A legutóbbi népszámlálás óta a községből  mintegy 1600 ember távozott, és jelenleg valamivel több, mint 16 ezren maradunk – emlékeztetett  Paroški. Mint mondta, nagyon sok magyarázatot, kifogást lehet emelni a natalitás zuhanása miatt, de nem ez a cél, hanem az elvándorlás megállítása, és a helyi kapacitások, továbbá a külföldi befektetők idecsalogatása révén a település felvirágoztatása: − Nagyon sok elszalasztott lehetőség áll a jelenlegi komoly helyzet mögött, amelyek közül néhányra hatással lehettünk, valamire viszot nem, és ennek következményeivel most szembesülni kell. Az elszalasztott lehetőségek miatt a mai napig nagyon sok álom nem vált valóra, nem nyíltak új munkahelyek, csökkent az életszínvonal. Viszont most nem azt kell nézni, hogy mi lett volna, ha... Hanem dolgozni, hogy mindannyiunknak jobb legyen. Szenttamás községnek több konkrét lehetősége van/áll, kihasználatlanul. A kontinens legminőségesebb termőföldje mellett a bányakincsek (kőolaj) kiaknázása valamint a közlekedési infrastruktúra fejlesztése nem megfelelő módon történik, ezért ide egy új koncepciót kell kidolgozni. A polgárokat nem a stratégiák érdeklik, hanem az, hogy hogyan élhetnek jobban, hogy munkalehetőséget kapjanak, továbbá hogy a jelenlegi bonyolult bürokratikus rendszer egyszerűbb, hatékonyabb és áttekinthetőbb legyen, mert a különböző ügyintézések rengeteg időt vesznek igénybe. Olyan változások szükségesek, amelyek rövid időn belül emelik az életszínvonalat, ahol a hatalom közelebb kerülhet az egyszerű emberekhez, és felelősségteljesen bánnak az adófizetők pénzével. Mindehhez persze az önkormányzat és a közigazgatási hivatalok eddigi munkáját is meg kell változtatni – hangsúlyozta az új polgármester. Az új fejlődés alappillérét egy teljesen más mezőgazdasági stratégia, továbbá az ágazat támogatása, a mezőgazdaságban kínált (idényjellegű) munkalehetőségek, a mezőgazdasági gazdaságok erősítése, továbbá a községbe való intenzív beruházás, a külföldi tőke idecsalogatása jelenti, de nem hagyható ki a kis- és középvállakozók távlati fejlesztési stratégiája sem – tette hozzá a község első embere.
Mint mondta, a mezőgazdaság olyan társadalmi-technológiai potenciál, amely egyedül is előrébb viheti a település össz gazdaságát, és a legmagasabb szintű munkalehetőséget kínálja: − Éppen ezért minden létező formában támogatni fogjuk a mezőgazdaságot, vissza nem térítendő kölcsönök, banki kölcsönök stb. formájában, hogy stimuláljuk a termelési kapacitásokat ebben a gazdasági ágazatban. A mások oldalról viszont újra kell indítani a mezőgazdasági termékek helyben történő feldolgozását, és ezek értékesítésére kell összpontosítani, ideértve a korszerű raktározási feltételek (hűtőházak) biztosítását, az áru hatékony (ki)szállítását a piacra stb. A külföldi tőke idevonzása, a külföldi beruházók idecsalogatása a községben egy igen nehéz és összetett folyamat. Ahhoz, hogy az érdeklődő beruházó figyelmét felkeltsük, hogy miért éppen községünkbe nyisson gyárat, illetve ruházzon be, azt jelenti, hogy olyan feltételeket kínálunk fel, amelyek máshol nem adottak. A községnek van egy ipari övezete, amely még valamikor a múlt század 90-es éveiben kezdett épülni, részben ki is épült az infrastruktúra, de nem fejeződött be. Nem beszélve arról, hogy az elmúlt 20 évben egyetlen beruházó sem érkezett Szenttamásra. Ez egy konkrét bizonyíték arra, hogy egyetlen lépést sem tettünk előre, és csak az időt húztuk. Voltak kiváló lehetőségek, de nem használtuk ki őket. Muszáj tehát olyasmit felkínálni a potenciális befektetőnek, amit máshol nem talál meg, ehhez pedig elengedhetetlen a Helyi Gazdaságfejlesztési Iroda folyamatos működése, amely minőséges programot, stratégiát és az önkormányzat teljeskörű támogatását fogja felkínálni, elsősorban a megfelelő marketing bemutatókon, de a külföldi utazások folyamán is, külön kiemelve a befektetéshez és az üzem(ek) létesítéséhez szükséges dokumentáció és különböző engedélyek legrövidebb időn belüli rendezését, hiszen ez a befektető számára az egyik legfontosabb tétel. Előtte azonban teljes egészében be kell fejezni az ipari övezetet – mutatott rá Paroški.
A község területén működő kis- és középvállalatok ezidáig – mondjuk ki − igazságtalanul a háttérbe szorultak, magukra hagytuk őket. Viszont ők itt vannak, és az önkormányzat a jövőben sokkal több figyelmet fordít rájuk. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy kedvező termelési feltételeket teremtsünk ezen vállalatok további működéséhez, amit később olyan módon „adnak vissza” az itteni társadalomnak, hogy növelik a foglalkoztatottak számát, a gyorsabb gazdasági fellendüléssel pedig a költségvetésbe is több pénz folyik majd. Több olyan intézkedést készítünk elő, amely kedvező gazdasági feltételeket biztosít a működéshez és a termeléshez, ez alatt pedig elsősorban az adókedvezményre, illetve annak teljes megszüntetésére gondolok, de ide tartoznak a termelés nővelése érdekében megpályázható, vissza nem térítendő eszközök, a kedvező kölcsönök biztosítása, az önfoglalkoztatási lehetőségek maximális kihasználása és más intézkedések – magyarázta a polgármester. Hozzátette, a felsorolt három ágazat fejlődési irányvonala határozza meg a község gazdasági jövőjét, ezért ha előre akarunk haladni – márpedig más út nincs − akkor minden kapacitást feléjük kell fordítani. A gazdaság talpraállása a feltétele az oktatás, a sport, a művelődés, a környezetvédelem, a jogi és vagyonvédelemnek és más területek fejlesztésének és előrehaladásának. Együttesen pedig az itt élők minőséges életefeltételeit szavatolják, és ez a cél.
A község jövőképének felvázolásában Radivoj Paroški külön kitért az egészség-, továbbá a környezetvédelemre. Mint mondta, az egészségvédelem területén történtek konkrét  előrelépések, azonban ez nem elegendő. A jövőben a primáris egészségvédelemre és a megelőzésre még nagyobb hangsúlyt kell fektetni, és ez képezi az önkormányzat egészségügyi politikájának egyik legfőbb irányvonalát.
A sport területén világosan meg kell fogalmazni azokat a kritériumokat, amelyek tartósan megoldják a különböző sportszervezetek, klubok, egyesületek finaszírozását. Elsődleges kérdés, hogy mely klubok és szerveztetek lesznek azok, amelyek megérdemlik azt, hogy az adófizetők pénzére pályázzanak, és hogy ezért a „beruházásért” mit hoznak majd cserébe. Pontosan kell tudni, hogy mi a közérdek a sport területén. Ezidáig csaknem teljesen figyelmen kívül maradt  a gyerekek fizikai aktivitásának kérdése, legfőképpen a serdülőké, ami negatívan hat azok nemcsak a testi, hanem a lelki fejlődésre is. Ha nem reagálunk kellőképpen, mindez a közegészségi pozitív mutatók zuhanásához vezethet, és csökken a klubok újoncokkal való feltöltése. Az egészet maximálisan rugalmassá kell tenni a sport minden területén, és tekintettel arra, hogy a költégvetésben nincs elegendő pénz az összes sporttal tevékenykedő szervezet finanszírozására, elsőbbséget azok élveznek, akik az elért eredmények alapján pályáznak. Érthetőbben,  a felmutatott eredmények mellett a fiatalokkal való törődés is nagyon fontos kitételnek számít a közös kasszából való eszközök elnyerésénél. A község az ilyen sportegysületeket, klubokat, szervezeteket nemcsak anyagilag, hanem más módon, így műszakilag és megfelelő helyiség biztosításával is támogatni fogja, mert ezzel bizonyítást nyer azok társadalmi létjogosultsága és hosszantartó fenntarthatósága, ezzel együtt pedig községünk népszerűsítése.
‒ A kultúrát és az oktatást szándékosan hagytam a legvégére. Mások is általában a végén tesznek róluk említést, főleg azért, mert folyamatosan jelen vannak és könnyen megjegyezhetők. Ennek ellenére úgy gondolom, a kultúra ugyanolyan figyelmet érdemel, mint bármely más terület. Követelni fogjuk, hogy a közpénzen létrejött kulturális-művészeti tartalmak elsősorban az adófizető polgárok érdekeit tartsák szem előtt, és elsősorban a helyi és a tradicionális vonatkozásban összekapcsolt tevékenységgel és élettel. Erősíteni fogjuk a nemzeti kulturális tartalmakat, és lehetővé tesszük azok közös kulturális tartalmairól szóló rendezvényeit. Ez az előfeltétele annak, hogy a kultúrával szemben megváltozzon az elméleti hozzáállás, vagyis az inkább csak kiadást, mintsem a kulturális identitásmegőrzést képviseli, mindez ugyankkor nagyban hozzájárul(hat) a község turisztikai is gazdasági kínálatának népszerűsítséhez – mondta az új polgármester.
‒ A községi tanács tevékenységét az elkövetkező időszakban azon feladatok felé irányítsuk, amelyek egy másik, egy teljesen új fejlődési koncepciót biztosítanak a községnek. Ezek alapvető kiindulópontnak számítanak, amelytől nagyban függ a társadalmi munka és élet minden területe. Amennyiben ebbe csak egyetlen hiba csúszik, onnntól már egyetlen terület sem adja vissza azokat az elvárásokat, amelyeket mindannyian magunk elé tűztünk. Ezért döntöttünk úgy, mint jó házigazdaként házépítéskor, hogy racionálisan és felelősségteljesen gondolkodunk – mutatott rá Radivoj Paroški.
‒ Hölgyeim és uraim! Szenttamásnak nincs vesztegetni való ideje. Lehet, hogy többet költöttünk, mint amennyit gondoltunk. Nem lehet dobálózni a pénzzel, az idővel főleg. Ezért mától lapot fordítunk, és új oldalt kezdünk írni, amely alapja a munka, a rend és a felelősség lesz. Ez egy olyan kiindulópont, amely mintegy előfeltétele annak, hogy Szenttamás felzárkózik-e a gazdagabb községek közé, vagy továbbra is mély álomban, mozdulatlanul várja a holnapot, megelégedve azzal, ami van, és ahogyan van. Jó előfeltételeink vannak a sikeres fejlődéshez. Lehet, kissé elcsépelt frázis már – hogy „van gazdaságunk, de szegények vagyunk”. Alapfeladatunk felébreszteni Szenttamást a mély álomból, hogy minden egyes ágazatból és egyénből a legtöbbet hozzuk ki. Hogy mindenki a legtöbbet nyújtsa, hogy sikeresen vegyük az akadályokat, amelyeket mások éveken át akarva akaratlanul a tudatunkba építettek, hogy felálljunk, megrázzuk magunkat és az új kezdéshez egy nagy lépést tegyünk előre. Minden ígéretnek, amit most Önöknek elmondanék, igazából nincs sem értelme, sem valós alapja, ezért csak annyit mondok, hogy amennyiben mindenki felelősségteljesen és nyíltan dolgozik, munkájának és felelősségének magaslatán áll, nem pedig a személyi érdekeket helyezi előtérbe, csatlakozhat csapatunkhoz, és az eredmény nem maradhat el. Aki a sok fától nem látja az erdőt, az nincs velünk, nem nekünk dolgozik. Felgyorsítjuk a tempót, erőt és energiát nem kímélve magasra emeljük azt a bizonyos lécet. Aki nem tart velünk, legjobb, ha már az első állomáson leszáll. A ránk váró feladatok nehezek, a kötelezettségek komolyak, a felelősség túl nagy, a kihívás pedig óriási. Nem lesz könnyű, de az egészben már látok egy fénysugarat, amely bevilágítja az utat, amelyen végighaladunk, és azt, ami vár ránk. Ez a fénysugár az itteni polgároktól érkezett, és mindazoktól, akik rendelkeznek tudással, törekszenek, tisztességesek, és csak egy kis támogatás hiányzik nekik ahhoz, hogy saját szakterületükön alkalmazva legyenek és ezt kamatoztassák. A megfelelő légkör megteremtése ugyanis az új kezdethez való gyorsaságban rejlik, amelyet a cél eléréséhez el kell érnünk – mondta végezetül Szenttamás új polgármestere.

Paraczky László