Hírek

Szenttamás.rs

 

Szeméttelepé alakult a szenttamási vásártér?

Szenttamáson a rajcsúri városrészben lévő vásártéren, pontosabban az ottani futballpálya melletti részen már huzamosabb ideje hatalmas földrakások, épülettörmelék és szemét gyülemlett fel. A helyzet lassan egy éve tart,  és semmit sem változott, esetleg annyit, hogy a földrakások és a szemét egyre közelebb került a stadionhoz és az azt körülvevő létesítményekhez. Míg az időjárás megengedte, az ott dolgozó erőgépek az odahordott földet és törmeléket szétigazították, illetve kamionokra rakva elhordták a Krivaja partjának rendezéséhez. Azonban a tél érkezésével az erőgépek elvonultak, a rakománnyal teli járművek pedig folyamatosan érkeztek továbbra is. A rakomány mellé, és fölé általában egy-két jól megtömött szemeteszsák, régi bútordarab, házi hulladék is került, és mint az már lenni szokott, apránként ugyan, de a terület vadon létesített szemétteleppé alakult. A műanyagpalackok sokasága mellett megjelentek a gépjárműalkatrészek, törött fürdőszobafelszerelés, gallyak és egyéb otthon „láb alatt” lévő dolgok. A szállítójárművek, traktorok közben folyamatosan a labdarúgópálya melletti felázott füves területen fordultak meg, esős időben sokszor itt öntötték ki a rakományukat is, „felszántva” így a még megmaradt füves területet a pálya körül. A Mladost-Radost Labdarúgóklub többször is figyelmeztette a nyilvánosságot, hogy a pályát már gyalogosan is lehetetlen megközelíteni, a helyszínen fotók is készültek, azonban senki sem reagált a felhívásokra. A klub vezetősége ezután szerkesztőségünkhöz fordult, próbáljuk valamit tenni annak érdekében, hogy leállítsák az ide szállítandó földet, épülettörmeléket és szemetet, hogy ezzel elejét vegyék a vadon létesült szeméttelep további kialakulásának.

„Egy évvel ezelőtt (2015 márciusában) figyelmeztettük a nyilvánosságot, hogy a polgárok ide hordják a szemetet. Erről fotókat is közöltünk az egyik közösségi portálon, de 11 hónap alatt semmi sem történt az illegális szeméttelep felszámolását illetően. Éppen ellenkezőleg, sajnálattal vettük tudomásul, hogy a helyzet inkább rosszabbodott, és mint a mellékelt fotókon látható, már-már kritikussá vált. A földet, törmeléket és szemetet szinte éjjel-nappal hordják erre a területre, és joggal érezzük, hogy kezdeményezésünk nem talált megértésre. Biztosak vagyunk abban, hogy a településnek nem tesz jót egy ilyen elhanyagolt terület és ezzel együtt a vadon létesített szeméttelep kialakulása, hiszen az egész mindössze néhány méterre található az itteni lakóházaktól, utcáktól, a Krivajától és a fudballpályától. Tisztában vagyunk azzal, hogy semmi sem teljesen ideális megoldás, és csak azt kérjük, adják meg a lehetőséget nekünk, hogy rendesen megközelíthessük a pályát, az odavezető hídon át lehessen jutni, a gyerekek és fiatalok tudjanak fociedzésekre járni. Szeretnénk továbbra is vendégcsapatokat fogadni, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a közönség és a szurkolók eljussanak a lelátókig. Ugyanakkor felszólítjuk a nyilvánosságot, hogy azonnal hagyjon fel a további környezetszennyezéssel” – olvasható a Mladost-Radost Labdarúgóklub szerkesztőségünkhöz eljuttatott átiratában.

Miután a helyszínen is meggyőződtünk az előállt helyzetről, kérdéseinkkel és a helyszínen készült fotókkal felkerestük a községi kommunális felügyelőt, aki elmondta, tudnak az előállt helyzetről, és már megtették a konkrét lépéseket annak érdekében, hogy leállítsák a vadon létesített szeméttelep további terjedését. A vásártérre vezető hídra lakattal ellátott sorompót szereltek. Nada Nađ, kommunális felügyelő írásban megküldött válaszában kifejti, hogy 2015-ben a Szabadság téren, a Zmaj, a Lázár cár, a Sonja Marinković továbbá a Polit utcában folyó munkálatok idején a felesleges földet először a Bácsfekehegy felé vezető úton lévő szeméttelepre szállították. Időközben a verbászi Bačka Vízgadálkodási Vállalat  megkezdte a Krivaja településen belüli szakaszának rendezését, és szüksége volt a felesleges földre, amellyel feltöltötték a partszakaszt, hogy dolgozni tudjanak a kotró- és erőgépek.

Szenttamás község Városrendezési és Építési Igazgatóság Közvállalatának igazgatója, Miroslav Karać és Siniša Vujović, a verbászi Bačka Vízgadálkodási Vállalat műszaki igazgatója 2015 májusában megbeszélték, hogy az említett felesleges földet a rajcsúri városrészre, azaz a vásártérre szállítják. A munkálatok üteme miatt azonban a föld és máshonnan idehozott épülettörmelék kevésnek bizonyult, és egy újabb megbeszélést követően engedélyezték, hogy a polgárok is idehordják az épületek bontásakor, illetve az új házak építésekor keletkezett törmeléket. Az időjárás rosszabra fordulásával azonban a vásártéri területen elakadtak a  szállítógépek, és így kerültek felszántásra a közelben lévő futballpálya melletti zöld, füves területek is. A föld és épülettörmelék mellett a polgárok lassan a házi hulladékot és a szemetet is ide kezdték hordani. Eltűnt a vásártérre vezető híd bejáratánál lévő lánc és lakat is, ami után a helyzet teljesen ellenőrizhetetlennél vált. A kommunális felügyelő a Városrendezési és Építési Igazgatóság Közvállalatnak elrendelte, hogy a szemét további odahordásának megakadályozása céljából a bejáratra azonnal építsen lezárható sorompót, ami február 17-én meg is történt. Emellett külön figyelmeztető táblákat is elhelyeztek, hogy a területen szigorúan tilos a szemét lerakása. Közben a Városrendezési és Építési Igazgatóság Közvállalat igazgatója és a verbászi Bačka Vízgadálkodási Vállalat műszaki igazgatója megbeszélte, hogy a pálya közelében felgyülemlett épülettörmeléket a Krivaja partszakaszának további feltöltésére elviszik onnan, és rendbeteszik az odavezető területet. Erre az időjárás javulásától függően várhatóan 10‒15 nap múlva kerül sor.

A föld és épülettörmelék kihordása az említett területre továbbra is engedélyezett lesz, de csak a sorompót kezelő biztonsági őr engedélyével.

A Bačka vállalat gépei február 22-én megtisztították a rajcsúri városrészen át vezető utat, ezáltal is lehetővé téve a futballpálya megközelítését, mivel azonban a terep továbbra is átázott, egyelőre nem engedélyezik magánszemélyeknek a felesleges föld és épülettörmelék odahordását. Az említett munkálatok alkalmával külön utat építettek ki, amelyen majd a vállalat kamionjai elszállítják az időközben felgyülemlett földet a Bánáti utca irányába, ahol a tél elején abbahagyták a folyó kotrását. A vállalat illetékesei úgy nyilatkoztak, amint az időjárás megengedi, azonnal folytatják a partszakasz és ezzel együtt a szóban forgó terület rendezését − olvasható Nada Nađ, községi kommunális felügyelő szerkesztőségünkhöz intézett válaszlevelében.

Szemét a rajcsúron 2016. március 8. képek

Szemét a rajcsúron 2016. március 8. képek

Szemét a rajcsúron 2016. március 8. képek

Szemét a rajcsúron 2016. március 8. képek

Paraczky László