Hírek

Szenttamas.rs

 

Újra szemétteleppé változik a rajcsúri városrész?

 

A lassan két hónapja tartó sorozatos vandalizmust követően a szenttamási rajcsúri városrészben, vagy ahogyan a legtöbben ismerik a vásártéren, folytatódnak a szomorú események. Vagy inkább nevezzük néven őket: felelőtlen magatartások és hozzáállások.
Portálunk már többször is beszámolt arról, hogy az egykori vásártéri terület Krivaja felőli oldalára a polgároknak engedélyezett az épülettörmelék kihordása, ugyanis ezt a városrendezési igazgatóság a Krivaja folyó kotrásának üteme szerint a partszakasz feltöltésére használta/használja fel. Legalábbis ami a sokat szenvedett folyócska településen átvezető partszakaszát illeti. A dolgok rendben is voltak mindaddig, amíg egyes felelőtlen polgárok az épülettörmelék vagy a házépítéskor keletkezett hulladékanyag ideszállítása mellett a kommunnális, sőt a nagyméretű hulladékot is lassanként ide kezdték hordani. A település északi részén elhelyezkedő terület így lassan egy vadon létesített szemétteleppé változott, sőt egyre inkább terebélyesedett. A szeméthegyeket senki sem bántotta, hiszen azok a Krivaja partjának töltésére nem alkalmasak. Egyre többen vették maguknak a bátorságot, és a bácsfekehegyi úti szeméttelep helyett (ami elég távol, kb. 8 kilométerre van a településtől), minden felesleges holmit, szemetet, rosszvasat, autóalkatrészt, bútort, kárpitot stb. ide hordtak. A vadon nőtt szeméttelep végül akkora lett, hogy az annak a tőszomszédságában lévő focipályára még gyalogosan sem lehetett bejutni. Akkoriban portálunk kezdeményezésére olyan határozat született, hogy a Településrendezési Építkezési Igazgatóság a vásártérre vezető hídra egy sorompót tett lakattal, és ezzel átvette a terület feletti felügyeletet. Akkoriban valóban megszűnt  a szemét idehordása, a hatalmas területen lévő épülettörmeléket pedig lassan kamionokkal széthordták a Krivaja partjának egyengetésére, feltöltésére. Az idei nyár elején viszont elölről kezdődött minden. A polgárok és a vállalatok elkezdték idehordani az épülettörmeléket, a polgárok pedig a kommunális hulladékot is. A „szállítók” egészen odáig merészkedtek, hogy a szemetet már az egyik újabban épült forráskút közvetlen közelében öntötték ki, annak a kútnak, amely a többi nyolc kúttal együtt a település ivóvízellátását szolgálja.
A polgárok bejelentésére a helyszínen győződtünk meg a szomorú valóságról, vagyis hogy a hír teljesen igaz. Pedig van már sorompó is, lakat is, de az épülettörmelék mellett a szemét is érkezik. Hogy hogyan, mikor, egyelőre nem tudni. Mint ahogyan azt sem, hogy hol az emberi nemtörődömség felső határa. Meddig fogják egyesek megengedni maguknak azt, hogy a települést ivóvízzel ellátó kút közelébe hordják a kommunális hulladékot?
A mielőbbi válasz(ok) reményében portálunk (írásban) először a községi  kommunális felügyelőhöz fordult, aki a községi tanács kommunális ügyekkel megbízott tanácsosához, Đorđe Debeljačkihoz irányított bennünket. A tanácsosnak a fentiekkel kapcsolatos, valamint több más, a polgároktól érkezett kérdést, megjegyzést, fényképet is átadtunk, és várjuk a válaszát.











 



szenttamas.rs