Hírek

Szenttamas.rs

 

Szent Száva, az iskolák védőszentjének ünnepe

 

Szent Száva az önálló szerb államiság megteremtője és a szerb ortodox egyház megalapítója. Emellett az első szerb érsek, népművelő, író, diplomata és törvényíró is volt. 1840-ben január 27-ét Szent Száva tiszteletére iskolai ünnepnappá nyilvánították, ez a nap ma a szerb oktatás és a kultúra védőszentjének napja. Halálának napja a szerb pravoszláv egyház ünnepe is.

Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere Szent Száva, a szerbiai iskolák védőszentjének napja alkalmából gratulált a tanügyben dolgozóknak, akárcsak a diákoknak. Emlékeztetett arra, hogy Szent Száva egy lépéssel megelőzte korát, olyan személyiség volt, aki a szerb nép tudatába beleszőtte az igazságérzetet, a törvénytisztelés és az emberszeretet fogalmát.

„Az egész világot fenyegető kihívások idején a korábbi évekhez képest még nagyobb energiával kell gondoskodni a most felnövő generációról, biztosítani számukra az oktatást és a fejlődést, mert csak így tudjuk felépíteni a hagyományok és kultúrák gyökerébe kapaszkodó modern társadalmat, amely nyitott az új ismeretek iránt. Társadalmunk az oktatási rendszer további javításának és korszerűsítésének útján való kitartása, és minden egyes gyermek további oktatása a legjobb módja annak, hogy méltón folytassuk azt az utat, amit Szent Száva számunkra megalapozott”, olvasható többek között a szenttamási polgármester ünnepi köszöntőjében.

 

szenttamas.rs