Hírek

Szenttamas.rs

 

Lezajlott a XVI. Szenttamási Barázda

Ismét a szenttamási Pionír Mezőgazdasági Birtok adott otthont a hagyományos Szenttamási Barázda elnevezésű szántóversenynek, amelyet ezúttal a Helyi közösség mezőgazdasági bizottságának és a Szenttamási Barázda szántóverseny szervezőbizottságának közös szervezésében tartottak meg, 2015. augusztus 1-én.

A rendezvény célja ezúttal is a mezőgazdasági termelés és a mezőgazdasági mechanizáció népszerűsítése és fejlesztése, valamint a mezőgazdagságban szerzett tapasztalatok közvelen megosztása volt.

Az idei versenyre is három kategóriában lehetett benevezni, mégpedig: könnyű – A csoport, közép – B csoport, és a nehéz – C csoport, azaz egy-két fejes, háromfejes, továbbá négy- vagy többfejes ágyekékkel, vagy váltvaforgatókkal. Szombat reggelig a megmérettetésre összesen 19 traktorista nevezett be, a legtöbben – 10-en – a B csoportban mérték össze tudásukat.

Az egybegyűlteket először a házigazda Pionír Rt nevében Kaurin Slavko igazgató, továbbá a szervezők nevében a mezőgazdasági bizottság elnöke, Vladimir Rankov agronómus köszöntötték.

A rendezvényt 9 órakor a község polgármestere, Zoran Mladenović nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, a jövőben az ilyen és hasonló rendezvényekre nagyobb figyelmet kell fordítani, hogy a mezőgazdaságunkat még nagyobb szintre tudjuk emelni.

− A rendezvény már túlnőtte a település határait, és azt kívánom, hogy a jövőben mind többen mutassák meg tudásukat és versenyezzenek. Ugyanakkor szeretném, ha a látogatók megnéznék az itt levő, immár nemzetközi jellegű mezőgazdasági kiállitást is. Szeretnénk a rendezvényt tovább fejleszetni, és törekedni fogunk, hogy az elkövetező években még magasabb színvonalat mutassunk fel – emelte ki a szenttamási polgármester.

Az ünnepélyes megnyitót követően a parcellaszámok kihúzására került sor. Miután a versenyzőknek a bírálóbizottságok tagjai elmagyarázták a versenyszabályokat, 10 órától elkezdődött a szántás. A 19 benevezett traktorista az előre kimért parcellákon a lehető legjobb tudást produkálta, ami – tegyük hozzá – a nagy hőségben és a nehéz talajú versenypályán cseppet sem volt könnyű feladat.

A versenybizottság többnyire okleveles agronómus tagjainak nem volt könnyű dolga. Slobodan Radić nyugalmazott agronómus, a mezőgazdasági bizottság versenybizottsággal megbízott tagja elmondta, a szántóverseny részvevői kiegyensúlyozott, szoros, minimális különbségű, jó eredményeket mutattak be, úgy a versenybizottság, mint a nézők népes serege előtt.

A szervezők persze gondoskodtak arról, hogy a rendezvény hangulatos és szórakoztató legyen, amíg a traktoristák és a bírálóbizottság a szántással volt elfoglalva, addig a meghívott vendégek és a jelenlévők a szántóversenyen résztvevő cégek mezőgazdasági felszereléseinek bemutatóit láthatták. A helyszínen üzemelő járművek és gépek, de a mezőgazdasági felszerelések, tartozékok iránt is nagy volt az érdeklődés.

A szántóverseny 12 óráig tartott, és miután a bírálóbizottágok elvégezték a Barázda alapszabályaival összehangban a méréseket, sor került az ünnepélyes eredményhirdetésre.

A könnyű járművek csoportjában a legjobban osztályzott fellépő ifj. Molnár Tibor volt, a második helyzett Serfőző Lívia, a harmadik pedig Hulala Tibor lett. A középkategóriában a zsűri tagjai a legtöbb pontot Kovačević Branonak adták, a második Dinjaški Đorđe, a harmadik pedig Atanasković Saša lett. A nagy traktorok közül a nehéz terepen a szántóforgató ekét Pekality Attila tudta a legjobban kezelni, a második helyen Tutorov Miroslav, a harmadikon pedig Momčilo Kaćanski végzett. Mind a három csoportban az első helyezést elérő fellépő 20 000 dináros jutalomban részesült, és 10 napos tengerparti üdülésre szerzett jogot a szenttamási Sport és Üdültetési Központ jóvoltából. A második helyzett versenyzők 15 ezer, a harmadik helyezettek pedig 10 ezer dinárt kaptak.

A szervezők ezenkívül díjakat biztosítottak a legidősebb (Antić Lazar, 1929-ben született) és a legfiatalabb versenyzőnek (Velez Emil, 11 éves), továbbá az egyetlen női versenyzőnek (Serfőző Lívia), a legjobban felszerelt traktor tulajdonosának, valamint az ügyességi versenyen helyezéseket elért egyéneknek és csapatoknak is jutott nyeremény.

szenttamasi_barazda_2015_aug_1_kepek_1

szenttamasi_barazda_2015_aug_1_kepek_2

szenttamasi_barazda_2015_aug_1_kepek_3

szenttamasi_barazda_2015_aug_1_kepek_5

szenttamasi_barazda_2015_aug_1_kepek_5

szenttamasi_barazda_2015_aug_1_kepek_6

szenttamasi_barazda_2015_aug_1_kepek_7

szenttamasi_barazda_2015_aug_1_kepek_8

szenttamasi_barazda_2015_aug_1_kepek_9

szenttamasi_barazda_2015_aug_1_kepek_10

 

Paraczky László