Rendezvény

Szenttamas.rs

 

Szombaton lesz a Szenttamási Barázda

A búzatarló leszántásának versenyszerű bemutatása mellett a mezőgazdasági gépesítés népszerűsítése és fejlesztése, valamint a mezőgazdagságban szerzett tapasztalatok közvetlen megosztása a célja az idei, sorrendben 16. Szenttamási Barázda elnevezésű rendezvénynek, amelyet a  szenttamási Pionír Mezőgazdasági Birtokon tartanak szombaton, augusztus 1-jén, reggel 9 órai kezdettel.

A rendezvény főszervezője ezúttal is a szenttamási Helyi közösség Mezőgazdasági bizottsága, fő támogatója pedig az önkormányzat. Az egyik legnépszerűbb és legtömegesebb eseményre az előkészületek már hónapokkal ezelőtt megkezdődtek. Hétfőn este utolsó, sorrendben 10. közös ülését tartotta a Mezőgazdasági bizottság és a Barázda szervezőbizottsága, amelyen pontosították a szombati rendezvény legapróbb részleteit is. Vladimir Rankov agronómus, a Mezőgazdasági bizottság elnöke az előkészületekről elmondta, hogí a dolgok ennyi év után sem haladnak teljesen gördülékenyen, azonban a magasfokú kötelezettségvállalás és tenni akarás mindennél erősebb, olyannyira, hogy a versenyt akár holnap is meg lehetne rendezni.

− Augusztus 1-jén három kilométerre a településtől újra megrendezzük az immár hagyományosnak mondható Szenttamási Barázda szántóversenyt, amelyre a helyiek mellett, a szomszédok településekről is várjuk a legügyesebb mezőgazdászokat, az utóbbi években azonban Vajdaság távolabbi helységeiből is érkeztek résztvevők. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a verseny egyre népszerűbb. Csütörtökön és pénteken előkészítjük a helyszínt, a földmérők kimérik a versenyparcellákat, ahol az eddig benevezett 25 versenyző összemérheti ügyességét és tudását. A verseny kísérőrendezvényei között új mezőgazdasági felszereléseket, tartozékokat, vetőmagokat és több más újdonságot bemutató kiállítás is lesz, de nem marad el az alkalmi művelődési műsor sem – mondta a rendezvény főszervezője.

Vladimir Rankov egyúttal felhívta a mezőgazdasági termelők figyelmét, hogy azok, akik szeretnék bemutatni szántással kapcsolatos tudásukat, csütörtökig még jelentkezhetnek a 021-730-133-as, vagy 064/64-27-178-as  telefonszámon. Érdemes bejelentkezni, hiszen a díjazottakat a számtalan értékes nyereménytárgy mellett pénzjutalom és nyaralás is várja.

Szenttamási Barázda 2014.

P. L.