Egyházi élet

Szenttamas.rs

 

Kántortalálkozót tartottak Szenttamáson

 

Az egyházi ének és zene, valamint a kántori szolgálat segít abban, hogy elmélyedjünk hitünkben

 

A szenttamási hittanterem adott otthont kedden a bácskai kántorok és egyházi zenészek nagyböjti találkozójának. Zsúnyi Tibor plébános, az esemény házigazdája elmondta, az egyházi zenészek évente egy alkalommal találkoznak, az idei találkozóra 10 kántor érkezett.

− A találkozónak több célja is van: egyrészt, hogy megismerjék egymást, beszélnek erről a hivatásról, ami minden közösségben nagyon egyedi, másrészt az egyházi zenével kapcsolatos tapasztalatok megosztása, továbbá a szentmiséken a minőséges zene biztosítása. Egy-egy kántori találkozóval segítik egymás készületét a legszentebb napokra, így az idén mindez a nagyhétre való felkészülés jegyében zajlott – mondta a plébános.

Az eseményen szakmai összefoglalót Szakály József prépost, szabadkai kertvárosi plébános tartott. Kitért arra, hogy mivel az egyházmegyének új püspöke van, így újra szerveződik a kántortalálkozók rendszere is.

− A püspök úr nagyon szeretné, ha szeptembertől, az új lelkipásztori év elindulásával állandó találkozók szervezénk Szabadkán, valamint a helyi plébániákon. A lelki tartalmakon túl a gyakorlati dolgokat is átbeszélnénk a kántor kollégákkal. Olyasmiről, hogy milyen igények fogalmazódnak meg a továbbképzések, a különböző előadások szervezésére, megtartására vonatkozóan, átadni egymásnak a tapasztalatokat, hogyan tudjuk segíteni egymás munkáját, továbbá segíteni az egyházmegye vezetését abban, hogy a vezetőség hogyan viszonyuljon a kántorokhoz. Például ami a kántorok utánpótlását illeti, milyen módon próbálja meg felkelteni a fiatalok érdeklődését a kántori szakma iránt – fogalmazott a prépost.

Miocs József a szabadkai Paulinum Gimnázium vezetője, egyházi zenész és zenetanár elmondta, 35 évig volt az egyházmegye zenei életének vezetője.

− A rendezvények, a továbbképzések és a tanácskozások mellett fő feladatunk az egyház zenészek, kórusvezetők, kántorok összetartása. Nem sikerült minden évben találkozót szervezni, hiszen a háborús időszak, a bombázások és a múlt évi járvány is közbeszólt, ennek ellenére szerintem az ilyen összejövetelek szakmai jellege fontos mozzanata a további eredményes munkának. Az itt elhangzott tanácsok hasznosak a lelki béke megtartásához – mondta Miocs József.

Vörös Ramóna Ludasról érkezett a találkozóra, négy éve dolgozik kántorként. − Ez volt az első találkozó, amelyen részt vettem. Felemelő érzés itt lenni, megbeszélni a mindnyájunkat érintő szakmai dolgokat, ugyanakkor lelkileg is feltöltődést jelentett – számolt be Ramóna.



 

Forrás: Magyar Szó

szenttamas.rs