Helytörténet

Szenttamas.rs

                                                       

Újabb értékmegőrző tanulmány jelent meg

 

A szenttamási római katolikus temetőkből mára csak egy maradt meg, a túsóvégi, ahogyan errefelé mondják és ejtik az emberek. Ebből kifolyólag, és ennek apropóján próbálta bejárni a szenttamási temetők történetét a szerző, Német Dezső és Paraczky László e tanulmánykötetben.

A kötet bevezetőjébenben ez olvasható:

 

„A temető amelyről írok valójában a szenttamási magyar közöség történelemkönyve. Szenttamásiaknak, de a legtöbb embernek a szeretetteik örök nyugvóhelye, akik e történelmet írták, részesei voltak, vagy csak néma szemlélői, ki többet ki kevesebbet. Ha mesélni tudna, akkor sok minden kivilágosodna és érthetőbb lenne, mi miért úgy történt, ahogyan megtörtént, föleg az elhallgatott dolgok, vagy a sohasem elmesélt és sírba vitt dolgok, történések. Így a néma sírok között járva kell olvasni e könyvet, és keresni a magyarázatot a régi egyházi és nem egyházi bejegyzésekben, levéltárakban, magángyűteményekben, esetleg az élő emerek között, és máris egy igazi történelem áll össze. A mi szenttamásiak történelme.

Már évek óta nincs előrelépés az 1944-es ártatlanul kivégzett és a temető területén a tömegsírokban eltemetett áldozatokkal kapcsolatban. A nyolcvanas évek elején még a tömegsírokat sem becsülték, amikor a temetőben megépítették a halotasházat. Nincsenek megjelölve, nincs aki gondját viselje, gondozza az év nagy felében, be van nőve gazzal, és csak halottak napja előtt tisztítják meg az illetékesek. Nincs semmi utalás a tömegsírok létezésére, kivéve egy 1996-ban a bejárati Dukai kereszt előtt felállított márványtábla.

Sétálva a temetőben nagyon sok olyan ember, család nevével találkozunk, akik életükben többet vagy kevesebbet tettek a szenttamási magyar közöség felvirágzásáért. Ezekről az emberekről szerettem volna megemlékezni e tanulmány keretén belül. Tudom a teljeség, amit ez a temető megérdemelne nem teljes, és még további kutatást, munkát igényel, de már ez is eredmény és ösztönzés a munka folytatására.”

A gazdagon ilusztrált és dokumentumokkal alátámasztott munka egy eddig be nem járt és kutatott terület a szenttamásiak viharos történelmében. Egyenlőre csak kevés példányszámban tudták megjelentettni, de valószínű hogy egy újabb támogatással ez az értékes tanulmány is gazdagitani fogja a monográfia sorozatot. A kutatást és a kötet összeállítását, megjelentetését a Bethlem Gábor Alap Zrt és a Gion Nándor Kulturális Központ támogatta.

 

 

szenttamás.rs