Hírek

Szenttamas.rs

 

Elindult a Vándorakadémia

 

Az év végéig Vándorakadémia elnevezéssel tart képzéssorozatot négy vajdasági településen az újvidéki Művészeti Akadémia tanárainak és két színész osztályának együttműködésével a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.

A MadT-tábor jegyében kezdődött képzés első állomása október 24-én Szenttamás volt, ahol az újvidéki Művészeti Akadémia negyedéves hallgatóinak mesterségtanárai, László Sándor és Balázs Áron, továbbá a másodévesek mesterségtanárai, Hernyák György és Táborosi Margaréta és az akadémia hat hallgatója a szenttamási Liliomfi Színtársulat tagjaival közös műhelymunkát tartott.

László Sándor elmondta, a fő cél az, hogy az amatőr műkedvelő csoportok több figyelmet kapjanak, hogy a profik bele tudjanak szólni az amatőrök munkájába és fordítva, mert lehet tanulni egymástól: − Egy csomó olyan energiát tudunk kapni, és adni, amiről nem is tudjuk, hogy fontosak, de azok. Az nyilvánvaló, hogy nem fogjuk tudni a szenttamási és később a többi csoportot megtanítani arra, hogy mi a színjátszás, és diplomát sem kapnak azonnal, hiszen ez az egy alkalom nem erről szól, hanem arról, hogy megismerkedjünk egymással, hogy megismerjenek egy végzős osztályt, hogy bepillantást nyerjenek abba, milyen is az akadémiára járni, profivá válni, hogyan zajlik ez a folyamat, illetve néhány apróságot, kezdeti lépést közösen is összehozzunk. Úgy tervezzük, hogy közösen csinálunk néhány olyan alapvető gyakorlatot, amivel mi is az akadémián kezdjük ezt a folyamatot. Talán fölkeltjük az érdeklődésüket, vagy megerősítjük őket bizonyos elhatározásukban, és az is lehet, hogy ötleteket adunk a további munkájukhoz, működésükhöz.

Varga Tamás, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kulturális referense elmondta, a Vándorakadémia elnevezés már magában is rámutat a program profiljára, ami nem mást, mint az, hogy az újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói, tanárai a saját otthonaikban keresik fel az amatőr színjátszó csoportokat: − Tulajdonképpen ez egy nyílt órának mondható képzés. Az alapötlet az, hogy a résztvevők ne csak nézőként legyenek jelen, hanem közvetlenül is bekapcsolódjanak a munkafolyamatba. Ezáltal egyrészt betekintést nyerhetnek az akadémia munkájába, és – mivel már foglalkoznak színjátszással − akár inspirációt is kaphatnak ahhoz, hogy komolyabban elgondolkodjanak az akadémián – fogalmazott Varga Tamás. Hozzátette, bízik abban, hogy ki fog alakulni egy bizonyos kétirányú kommunikáció az akadémiai hallgatók és az amatőrök között, ami mindkét oldalt erősíteni fogja.

A képzés következő állomása Topolya lesz, majd Nagybecskerek és Doroszló következik.

A Vándorakadémiát a Magyar Nemzeti Tanács, a Szerb Köztársaság Művelődési és Tájékoztatási Minisztériuma, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság és Szabadka Város Önkormányzata támogatja.






 

Paraczky László

szenttamas.rs