Művelődés

Szenttamas.rs

 

Jubilált a Szólj síp, szólj!

Az Újvidéki Rádió M Stúdiójában és a Rádió 1-es stúdióban szombaton, április 25-én tartották az immár 30. Szólj, síp, szólj! népzenei vetélkedőt, amelyet az Újvidéki Rádió szervezett a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületével közösen.

Az idei rendezvénynek több mint 300 fellépője volt, akik a két helyszínen több, mint 80 műsorszámot adtak elő.

A népzenei mozgalom annak idején a rádió Gyermekműsorok szerkesztőségéből indult. Dudás Anikó és Borsi Ferenc után Szabó Gabriella vállalta el mai napig is a szervezést. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 1996-ban társszervezőként kapcsolódott be a népzene továbbéltetésének és a hagyományok továbbvitelének folyamatába. Portálunknak adott nyilatkozatában Szabó Gabriella elmondta, őszre jubileumi gálaműsort terveznek, ahova meghívják az eddigi vetélkedők legjobbjait, azokat, akit valamilyen formában továbbra is szorosan kötődnek  a mozgalomhoz.

Az elmúlt 30 év alatt több ezren fordultak meg nálunk, az idén is például 300 gyerek jött el, de volt olyan év is, amikor még többen voltak. A gyerekek közül valamennyien már ebben a korban gyakorlatilag „megfertőződnek” itt, tehát ez gyógyíthatatlan, egy életre szól. Van, aki idővel komolyabban foglalkozik vele, és teljesen az élete részévé válik, más csak pártfogója marad a mozgalomnak. Őket is szeretnénk megszólítani. A több évszázados hagyományőrzés, hagyományápolás nálunk még mindig nagyon népszerű, és ezt néhány évtized alatt nem lehet pótolni, azaz, amit évszázadokon át kiforraltak az emberek, nem lehet rövid idő alatt helyettesíteni. Nagyon jó dolog az, hogy a fejlett technika és a sok kütyű ellenére sem sikerült olyasmit kitalálni, ami elvenné a gyerekektől az együtt éneklés, az együttlét, az egymással való játék és táncolás örömét – magyarázta a rendezvény főszervezője. Hozzátette, az énekesekhez viszonyítva a hangszeresek katagóriájában kisebb az érdeklődés, és ez már a középiskolásoknál is tapasztalható.

Szabó gabriella

Nagyon kevés zenészünk van, és ha gyorsan nem lépünk valamilyen irányban, hamarosan nagy bajok lesznek a zenei utánpótlással, illetve a táncosok kiszolgálásával. A megoldás ennek intézményesítésében van, az iskolákban, zeneiskolákban meg kell teremteni a lehetőséget és feltételeket arra, hogy a gyerekek könnyebben hozzájuthassanak akár a hangszerekhez, akár az oktatókhoz – mondta Szabó Gabriella.

Borsi Ferenc citeraművész volt az, aki 30 évvel ezelőtt megálmodta a Szólj, síp szólj! rendezvényt, és mint mondta, akkor nem is gondolt arra, hogy a rendezvény három évtized után is tömeges marad, és semmit sem veszít népszerűségéből.

Amikor megálmondtam ezt a történetet, nem tudtam, hogy ez ennyire szívós és hosszú életű lesz. Úgy indult ez is, mint számos más rendezvény, úgy gondoltuk, megindítjuk, és meglátjuk, mi sül ki belőle. Számos rendezvény ugyanis beindul 2-3 évig, vagy 5 évi megy, utána leáll, kifullad. Ebben az ágazatban úgy látszik van annyi erő és lelki jelenlét, hogy évről évre meg tud újulni, új arcokat és fiatalokat hozni – mondja a citera nagymestere. A kérdésre, hogy mennyire elégedett az idei fiatalokkal, elmondta, hogy valamilyen módon mindig van meglepetés. Újra erőre kapott az egész hagyományőrzés, bár nem mindig minden magas színvonalú, de igen jó, és biztató produkciók is elhangzottak. Tudni kell, hogy mostmár azok zsűriznek, akik részt vettek annak idején a Szólj sípon, ami azt jelenti, hogy a rendezvény önmaga számára már kitermelte az a szellemi tőkét, amivel újra és újra megy tovább. Kicsit fáj, hogy hiányzanak a szakmai továbbképzések, mert azt érzem, hogy egy picit magasabb szakmaisággal sokkal látványosabb eredményeekt érnénk el. Kicsit helyre kellene tenni a hangzást, egy picit az énekhangot, és fokozatokkal jobb produkciók lennének. Tisztában vagyok azzal, hogy ez sok szervezési munkával és anyagi háttérrel is járna, de látványosan erősebbé tenné az egész mozgalmat – emelte ki Borsi Ferenc.

 A szenttamási Pitypang néptáncegyesületből a szombati rendezvényen a gyerekek három kategóriában vettek részt. A Szilke énekcsoport tagjai Salamon Lilla, Salamon Ákos, Barna Teodóra, Csizmár Zseraldina, Forgács Szabolcs a vegyes korosztályú csoportban somogyi ugrós dalokat énekeltek, és bronzérmet hoztak haza. Forgács Szabolcs szólóban rábaközi balázsolós dalokkal lépett fel, és kiemelt arany oklevéllel tért haza. A Pitypang tagjait Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó készítette fel. Kiss Sebestyén hegedűn kalotaszegi legényest adott elő, és ezüsplakettet kapott. Sebestyén a hangszerszólistáknál a C korcsoportban lépett fel, felkészítője pedig Cseszák Zsombor.

Szólj, Síp, Szólj! 2015. április 25.

Paraczky László