"Szülőföldön magyarul"

Szenttamas.rs

 

Lejárt a Szülőföldön Magyarul pályázat

Április 24-én véget ért az idei iskolaévre vonatkozó Szülőföldön magyarul című pályázat. A támogatásra magyar nyelven tanuló gyerekek és egyetemi hallgatók mellett az óvodás korú gyerekek részére is volt pályázási lehetőség.

Annak ellenére, hogy 2011-től már az óvodások is kaphatnak támogatást, Szenttamáson az átadott pályázatok száma nem nőtt jelentősen. A 2012–2013-es tanévben 283, míg a tavalyi tanévben 265 pályázó adta le kérelmét a Szülőföldön magyarul pályázatra. Az előző évekhezt hasonlóan, a pályázatokat idén is heti két alkalommal a szülők a Gion Nándor Emlékházban adhatták át, mácius 20-tól április 24-ig. A temerini CMH iroda munkatársa, Belić Tóth Katalin portálunknak elmondta, hogy a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2014/2015-ös tanévre az említett időszakban 266 kérvényt vett át, 388 szenttamási és 3 verbászi diák, illetve óvodás szüleitől. Az idén hallgatói támogatásra senki sem jelentkezett.

A  nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás – 17 200 Ft-nak megfelelő euró.

Kép szülőföldön magyarul 2015. 1.

Kép szülőföldön magyarul 2015. 2.

P. L.