"Szülőföldön magyarul"

Szenttamas.rs

 

Temerinben csaknem 2400 kérelmet dolgoznak fel

Az idén a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. március 10-én jelentette meg a Szülőföldön magyarul elnevezésű pályázatát, amely április 24-én zárult. Papp Éva, a temerini CMH iroda vezetője portálunknak elmondta, hogy az átadott kérelmek száma az előző évekhez viszonyítva nem változott.

A temerini CMH irodához tartozik Szenttamás község, Óbecse, Törökbecse, Bácsföldvár és Péterréve. A kérelmek, amiket itt begyűjtünk ezekben a községekben, Temerinbe visszük és ott feldolgozzuk. Az elmúlt évekhez viszonyítva semmi újdonság nincs a pályázattal kapcsolatban, ez már egy bejáródott ügy. Van, ahol külmunkatársak gyűjtik be a kérelmeket, máshol az iskolák segítenek, a szülők már tudják, hogy miket kell mellékelni. Kellett mindig a gyerekek születési anyakönyvi kivonatának a fénymásolata, a szülő érvényes személyi igazolványának a fénymásolata és az iskolalátogatási igazolás, amelyen fel van tüntetve, hogy a diák magyar osztályban tanul, mivel tudjuk, hogy ez a pályázat azokra a diákokra vonatkozik, akik magyarul tanulnak. Mostmár harmadik éve az óvodáskorú gyerekek is kapják a támogatást, ami nagy segítséget jelent a szülőknek. A támogatás összege az idén 17 200 forintnak megfelelő euró összeg. Ez az idéntől változik, eddig 22 400 forintra volt kiírva a pályázat – mondta a temerini CMH iroda vezetője.

Papp Éva hozzátette, a temerini irodába kb. 2400 kérelem futott be, ami annyit jelent, hogy megközelítőleg 4000 gyerek adta át a kérelmet az irodához tartozó községekben.