Hírek

Szenttamas.rs

 

Laptop és kivetítő - hitoktatásra

Szeptemberben találkoztak először hivatalosan a szenttamási önkormányzat és a helyi római katolikus egyház képviselői. A kezdeményező Neško Čestić polgármester volt, aki az elmúlt hónapokban elfoglaltsága miatt még nem találkozott Szarvas Péter atyával, hallottuk Bergel Arankától, a VMSZ helyi szervezetének elnökétől.

Az elmúlt hónap végén kérte fel a polgármester pártunk vezetőségét, hogy szervezzen egy munkajellegű találkozót Szarvas Péter atyával és a templom képviselőkkel. Az első találkozóra szeptember 7-én került sor, amikor is a katolikus egyház képviselői több dologban kérték a VMSZ közbenjárását. Először, hogy a templombúcsúra segítsünk a takarításban a templomudvarban és a kálváriánál. A párt aktivistái a Graditelj Közvállalattal együtt ezt el is végezték, emellett szeptember 14-ére a templomudvarban lévő két pad is teljes felújításra került. A hitoktató egy olyan kéréssel fordult hozzánk, hogy a hittanteremnek az oktatás korszerűsítése végett szükség lenne egy laptopra és egy kivetítőre. A kért felszerelés rövid időn belül megérkezett, és örömmel összegezhetjük, hogy a mai napon a polgármester át is adta a két készülékeket Szarvas Péter atyának – mondta portálunknak Bergel Aranka. Hozzátette, az előttünk álló időszakban teljesíteni fogják az egyház többi kérelmét is.

Az ajándék felszerelés átadását követően Neško Čestić polgármester elégedettségét fejezte ki Szarvas Péter atyának, hogy részt vehetett a búcsú alkalmával a kálvárián bemutatott keresztúti ájtatosságon, továbbá az ünnepi szentmisén:

Először jártam egy ilyen jellegű egyházi ünnepen, továbbá a szenttamási kálvárián és a Szent Kereszt felmagasztalása templomban. Ezúton szeretnék köszönetet mondani, hogy meghívtak bennünket erre a jeles ünnepségre. Őszintén szólva mi, az önkormányzat képviselőivel egy hivatalos, protokolláris fogadásra készültünk, ehelyett egy kellemes, baráti és otthonias légkörben fogadtak bennünket, és ez nagyon jólesett, jól éreztük magunkat, köszönjük szépen – fejtette ki a szenttamási polgármester. Egyúttal kijelentette, a községi költségvetésben a jövőben folyamatosan biztosítanak eszközöket a katolikus és más vallási közösségek támogatására.

Megköszönve az ajándékot Szarvas Péter atya elsősorban elégedettségét fejezte ki, hogy az idei templombúcsúra nagyszámú pap és vidéki hívő is érkezett. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy az egyházbúcsú nemcsak hagyomány, hanem összetartó ereje is van, hiszen Krisztus keresztje váltott meg bennünket. Külön elégedettségét fejezte ki az ajándék miatt, hiszen, mint mondta, a mai világban a hitoktatásnak is haladnia kell a korral.

Kivetítő vásznunk már régóta van a hittanteremben, hiszen több alkalommal is rendeztünk különböző témájú összejöveteleket a család, házasság stb. témára, és az, aki ezeket az előadásokat tartotta, hozott magával vetítőt és felszerelést is. Most viszont már a gyerekek számára is adottak a feltételek, hogy jobban megértsék a hittant. Idős vagyok, és nem értek a felszerelés kezeléséhez, de van, aki ezt megoldja. Nekem is van számítógépem, de nagyon keveset használom, inkább kézzel, írógéppel írok – magyarázta a szenttamási plébános, majd a polgármesteri hivatalban lévőknek megköszönte az ajándékot.

A helyi politikusok és az egyház képviselői közötti első találkozók biztatóak, és reméljük, hogy a kialakult együttműködés tovább folytatódik.
A támogatás átadása

Paraczky László