Szabadidő

Szenttamas.rs

 

Új lemezen dolgozik a Fokos zenekar

Fergeteges hangulatú kocertet tartott szombaton este a Lugas kávézóban az óbecsei Fokos zenekar. Szenttamásra teljes felállásban  jöttek: Cseszák Zsombor (hegedű, cimbalom), Szabó András (hegedű, basszprímtambura), Szerda Balázs (brácsa, tamburakontra), Csonka Balázs (harmonika, prímtambura), Jovánovity Péter (nagybőgő, ütőgardon). A táncház  forgatagában a csapathoz az est folyamán szenttamási zenészek is csatlakoztak, mégpedig Brasnyó Antal, Robotka István és Kiss Sebestyén hegedűsök.

Csonka Balázs hírportálunknak nyilatkozva elmondta, az öt tagú zenekarból csak ketten vannak jelenleg itthon, hárman Szegeden tanulnak, emiatt kicsit nehéz összehozni a csapatot, de azért a hétvégeket folyamatosan végigmuzsikálják idehaza és a határon túl is. Meghívásos alapon mennek mindenhová, a koncertek, táncházak és egyéb rendezvények dátumait már hónapokkal előbb bejegyzi az együttes.

− A Fokos hivatalosan 2010 szeptemberében alakult, azaz akkor formálódott ki a jelenlegi felállás. Előtte is játszottunk együtt, főleg táncházakban és táncosokat kísértünk. Már középiskolás korunkban sikerült több elismerést elhozni a KMV-ről, igazából ott csiszolódtunk össze, az átütő sikert pedig a Fölszálott a páva elnevezésű népzenei vetélkedő hozta meg, ahol az együttesnek egészen a középdöntőig sikerült eljutnia. Erre a rangos rendezvényre igazából nem a győzni akarás miatt neveztünk be, hanem azért, hogy megismertessünk zenénket az egész Kárpát-medence magyarságával – magyarázta Csonka Balázs. Mint mondta, azóta már nemzetközileg is elismert lett az együttes, jártak Bécsben, Stuggartban és Finnországban is.

A Fokos a budapesti vetélkedőn különdíjban is részesült, melynek értelmében a budai Fonó Zeneház felajánlott 50 órányi studiófelvételezést és ingyenes CD-lemez kiadási lehetőséget a zenekarnak, amit nagy örömmel fogadtak el. Miután éltek a kínálkozó lehetőséggel, a Fonó kiadásában a XXXIV. Országos Táncháztalálkozóra megjelent a Fokos zenekar új lemeze Kiskoromtól nagykoromig címmel, amelyen ezúttal a vajdasági magyar tamburamuzsika mellett felvidéki, kis-magyarországi és erdélyi népzenét is játszik az együttes.

− Készülőben van egy új CD is, amelyre már gyűlik az anyag. Hogy mi minden szólal meg ezen a korongon, egyenlőre maradjon titok, beharangozóként azonban annyit elárulhatok, hogy tamburazene biztosan lesz rajta – mondta mosolyogva Balázs. Hozzátette, az Óbecse Népzenei Hagyatéka elnevezésű rendezvény az idén novemberben egy újabb bemutatkozási lehetőség lesz a csapat számára, ezt megelőzően viszont október 24-én az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben Örökségünk elnevezéssel tartják a Vajdasági Nagyzenekarok Koncertjét, amelyen a Fokos is ott lesz.

A szenttamási koncertet az Andróczky Alapítvány támogatta.

Fokos zenekar Szenttamáson 2015. október 17. képek

Fokos zenekar Szenttamáson 2015. október 17. képek

Fokos zenekar Szenttamáson 2015. október 17. képek

Fokos zenekar Szenttamáson 2015. október 17. képek

Fokos zenekar Szenttamáson 2015. október 17. képek

 

Paraczky László