Hírek

Szenttamás.rs

 

7 millió dinárt kapott Szenttamás a tartományi kormánytól

 14 millió dinárt fektet a tartományi kormány és a község együttesen a szenttamási csatornahálózatba, ami egy nagyon jelentős és aktuális lépés, és rendkívül elégedettek vagyunk emiatt – mondta a tegnapi támogatásokról szóló szerződések aláírást követően a tartományi kormány épületében Neško Čestić szenttamási polgármester.

Újvidéken tegnap kerültek aláírásra azok a szerződések, melyek értelmében 40 önkormányzatban 480 millió dinárral támogatja  a vízelvezető csatornarendszerek karbantartását a tartományi mezőgazdasági titkárság. A szerződések értelmében az intézkedések költségeinek ötvenöt százalékát a titkárság fedezi, a fennmaradt részt pedig az önkormányzatok biztosítják. Szenttamás a keretből 7 millió dinár vissza nem térítendő támogatást kapott, a község pedig saját eszközeiből még ugyanennyit ruház majd a projektumba.

A mezőgazdaságba fektetett eszközök községünk számára nagyon fontosak. Az önkormányzat szilárdan és határozottan áll ki az ágazat stratégiája mellett, hiszen a község fejlődése a cél, emiatt pedig minden alkalommal, amikor csak arra lehetőség mutatkozik, pályázunk a Tartományi Mezőgazdasági Titkárságnál és más intézményeknél. Kiváló az együttműködésünk a tartományi kormánnyal is – mondta többek között a szenttamási polgármester.

A nyertes pályázatokat Vuk Radojević, illetékes titkár és Đorđe Milićević, a tartományi kormány alelnöke adta át az önkormányzat képviselőinek.

Tartományi támogatás 2017. jun. 17.

 

P. L. (Fotó: A.Š.)