Hírek

Szenttamás.rs

 

Aláírták a szerződéseket iskolák, óvodák és diákotthonok számára

 

Mintegy 48,5 milllió dináros támogatásról írt alá szerződést hétfőn, 2017. május 8-án, 11.00 órakor az újvidéki Master Központ 5-6 számú termében Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke és Nyilas Mihály, a Tartományi Kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár az iskoláskor előtti oktatási intézmények, az általános- és középiskolai oktatási intézmények, valamint a diákjóléti intézmények (és helyi önkormányzatok) képviselőivel. Az szerződésben előlátott eszközöket teljes egészében a vajdasági oktatási intézmények és diákjóléti intézmények műszaki dokumentációja kidolgozási költségeinek 2017. évi finanszírozására és társfinanszírozása meghirdetett pályázat, valamint az iskoláskor előtti intézmények műszaki dokumentációja kidolgozási költségeinek 2017. évi finanszírozására és társfinanszírozása meghirdetett pályázat kedvezményezettjeire szóló támogatásként ítélték oda.

Szenttamás község a leadott projektumok alapján 1,7 millió dinárt kapott, a pályázaton pedig a négy általános iskola mellett a gimnázium, továbbá a Bambi és a Piroska és a farkas óvoda nyert támogatást. A kapott összeg a következőképpen oszlik el: A Vuk Karadžić Általános iskola 300.000, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola 280.000, a Svetozar Miletić Gimnázium és Közgazdasági Középiskola 318.000, a turiai Petar Drapšin Általános Iskola 250.000, a nádaljai Žarko Zrenjanin Uča Általános Iskola 250.000 dinárt, a Barbie óvoda 120.000, a Piroska és a farkas óvoda pedig 180.000 dinár támogatást kapott.

Az Újvidéki Vásár Master Központjában a fenti szerződéseket a szenttamási önkormányzat nevében Neško Čestić polgármester, továbbá az említett oktatási és iskoláskor előtti intézmény igazgatói írták alá.

Két különálló tartományi pályázatról van tehát szó, amely közül az egyik januárban jelent meg, és mintegy 45,2 millió dinárt látott elő a vajdasági oktatási intézmények és diákjóléti intézmények műszaki dokumentációja kidolgozási költségeinek 2017. évi finanszírozására és társfinanszírozására. A másik pályázat márciusban jelent meg, és az iskoláskor előtti intézmények műszaki dokumentációja kidolgozási költségeinek 2017. évi finanszírozására és társfinanszírozására vonatkozik. A két pályázatra 218 intézménytől összesen 320 pályázat futott be, a különböző projektumokra kért eszközök pedig meghaladják a 158,5 millió dinárt. A jóváhagyott pályázatok száma 223.

Igor Mirović, a Tartományi Kormány elnöke az ünnepélyes aláírást megelőzően kiemelte, a felhasználók számát tekintve, akik megkapták a támogatást, egyértelműen leszögeztető, hogy a tartományi kormányban egy hatalmas munka vette kezdetét, amely egyúttal egyfajta előnyt is élvez. Emlékeztetett arra, hogy a tavalyi év folyamán a pályázatokat a tartományi költségvetési tartalékból pénzelték, és elsősorban a legszükségesebb dolgokba fektették. Az iskolák, az óvodák és a diákotthonok felújítása és korszerűsítése pedig pontosan ebbe a kategóriába tartozik. Hozátette, a projekt-dokumentáció elékészítése után az intézményeknek lehetőségük lesz pályázni elsősorban az önkormányzatoknál, akikre a jövőben sokkal nagyobb feladat hárul azon oktatási intézményeket illetően, amelyeknek saját maguk az alapítójuk, társalapítójuk. Elsősorban tehát rájuk hárul a teljes felelősség. A másik fontos pénzelési forrásként a Közbeszerzési Kormányirodát jelölte meg, amely magára vállalta az iskolák felújítási munkálatok anyagi hátterének biztosítását.

A tartományi kormány elnöke külön kiemelte, a júniusi költségvetési átütemezést követően újabb eszközöket biztosítanak azon pályázatokra, amelyek az intézmények fenntartását és zavartalan működését célozzák meg. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy az első pályázatnak, amely már júliusban megjelenik, 250 milliós kerete lesz.

Tartományi támogatás

<p style="margin:0cm;margin-bottom:.0001pt;text-align:justify;text-indent:36.0pt;line-height:150%;"><span style="line-height:150%; font-family:'Calibri','sans-serif'; font-size:13.0pt; ">

 

Paraczky László ( Fotó: A. Š.)