Hírek

Szenttamás.rs

 

3,3 millió dinárt kapott Szenttamás

 

A tartományi kormány épületében került sor az iskoláskor előtti nevelő-oktató intézmények, az alapfokú és a középfokú oktató-nevelő intézmények, valamint a diákjóléti intézmények épületei felújításának, helyreállításának és beruházási karbantartásának 2018. évi finanszírozására és társfinanszírozására meghirdetett pályázaton jóváhagyott szerződések ünnepélyes aláírására.

Az idei (első) pályázaton 53 oktatási intézmény számára összesen 150,4 millió dinár értékű beruházást hagytak jóvá. A szerződéseket az intézmények képviselőivel Igor Mirović tartományi kormányfő írta alá, aki egyúttal bejelentette, július folyamán újabb beruházásokra írnak ki pályázatot.

‒ Sokan nem hittek abban, hogy ez a program megvalósul, és folyamatos marad – hangsúlyozta a tartományi kormányfő. Hozzátette, a program addig nem ér véget, amíg nem történik meg az általános és középiskolák, az iskoláskor előtti intézmények valamint a diákotthonok teljeskörű felújítása, és nem javul az energia hatékonyság. Igor Mirović emlékeztetett arra, hogy a tartományi költségvetésből tavaly 122 projektumot támogattak, közülük 109 esetben fedezték a szükséges munkálatok költségeit.

Nyilas Mihály tartományi, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár, felszólalásában elmondta, nagyon fontos az európai mércéknek megfelelő oktatási infrastruktúra biztosítása, amely kielégíti a korszerű technológiai követelményeket, és kitért az oktatási intézmények által használt eszközök folyamatos finanszírozásának szükségességére is: ‒ Eltökélt szándékunk, hogy folytassuk ezt a már megkezdett tevékenységet, ami nem más, mint a jobb feltételek biztosítása az oktatási intézményekben való tartózkodáshoz és munkához, szem előtt tartva mindenekelőtt az ezen intézményekben részt vevő gyermekek érdekeit – emelte ki a tartományi kormányfő-helyettes.

A pályázaton Szenttamás község 3,3 millió dinárt kapott, a az Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény Palčić óvoda gázfűtésének felújítására 416,000 dinárt, a Svetozar Miletić Gimnázium és Közgadasági Iskolának pedig az épület tatarozására 2,9 millió dinárt biztosítottak.

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában folyamatban van a fából készült válaszfalak cseréje, ezenkívül több helyi óvodában is cserélik az ablakokat. Az eszközöket ugyancsak a tartományi kormány biztosította. A szenttamási önkormányzat és a tartományi kormány szoros együttműködése 2017-ben kezdődött, és az idei évben folytatódik, annak köszönhetően, hogy a községi hivatalokban jó előre elkészítették a szükséges projektumokat és tervezeteket. A tartományi kormány szilárd elhatározása, hogy az önkormányzatokon keresztül fejleszti az összes község és település oktatási infrastruktúráját. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a kormánynak, hogy folyamatosan támogatja az itteni projektumokat. Közösen sokkal többet tehetünk a kitűzött cél érdekében, ami nem más, mint minden itt élő polgár számára a jobb életfeltételek biztosítása – közölte a szenttamási önkormányzat.



 

P. L. (Fotó: puma.vojvodina.gov.rs)