Hírek

Szenttamas.rs

 

Felújítják a szenttamási távfűtést

Csehország 450, Szenttamás község pedig 110 ezer eurót fektet az elkövetkező években a szenttamási távfűtés korszerűsítésére és a megújuló energiaforrásokra való átállásra. Az erről szóló megállapodást az idén februárban írta alá a szenttamási önkormányzat dísztermében Ivana Hlavsova cseh nagykövetasszony és Zoran Mladenović polgármester, a távfűtés felújításának első fázisa pedig a fűtési idény után, május 4-én megkezdődött.

A munkálatok a központban lévő parkban indultak, ahol a községházától a pravoszláv templomudvaron áthaladó vezetékeket cserélik, mintegy 500 méter hosszúságban. Dragoljub Banković, a szenttamási Graditelj Közvállalat távfűtéssel megbízott részlegének vezetője a helyszínen járva elmondta, hogy az első szakasz után a Karadjordje utcában cserélik a vezetékeket, majd pedig az utca túloldalán a nyugdíjasok egyesületének épületétől két irányban dolgoznak. Bal oldalról a tűzoltóotthonig, jobboldalt pedig a rendőrség épülete felé vezető szakaszon cserélik le földalatti vezetékeket.

Dragoljub Banković

Szenttamás község és a Graditelj Közvállalat az építkezési munkálatok költségének egy részét fedezi, magát a cserét, továbbá az új csövek és csapok szállítását és lehelyezését pedig a Cseh Köztársaság Feljesztési Ügynökségének donációjából finanszírozzák. A projektumok értelmében az idén a teljes távfűtés cseréjét oldjuk meg, jövőre pedig 14 elosztóállomás teljes felújítását tervezzük a településen – mondta Banković. Kiemelte, a  parkban és a templomudvarban áthaladó távfűtés cseréjére nagyon nagy szükség van, hiszen az elöregedett rendszer miatt  a távfűtő műveknek hatalmas veszteségei voltak. Ugyanis a közönséges vascsövek az elmúlt évtizedek alatt teljesen tönkrementek, igy fűtési idényben a rendszer több helyen kilyukadt, foltozni, javítani kellett. Valamikor 30 évvel ezelőtt a csöveket szigetelőanyaggal vonták be, idővel azonban ez is teljesen tönkrement. A technológia közben jócskán előrehaladt, és ma már tartós anyagból készült, szigetelt csöveket használnak a távfűtés kiépítésekor: Ez pedig a veszteségek minimálisra csökkenése mellett a távfűtés megközelítőleg 60 százalékos javulását hozza magával, ami a mai követelményeket szem előtt tartva bizony hatalmas energiamegtakarítást jelent. Ugyanakkor a városi távfűtő művek munkaegysége sem lesz tovább veszteséges – mondta a szakember. Hozzátette, a munkálatok első szakaszának befejezését július elejére tervezték, de már most minden arra utal, hogy előbb elkészülnek vele.

Dragoljob Banković elmondta, a Cseh Köztársaság donációját teljes egészében a már említett projektumok megvalósítására fordítják, viszont lehetőség van a projektumok bővítésére is, ez pedig konkrétan magának a fűtésnek, illetve a fűtési energiának a felhasználására vonatkozik.

A felhasználható energiaforrásokról amelyekből több is van a község területén most van készülőben egy tanulmány. Az egyik forrás a geotermális energia, itt a település alatt lévő melegvízet értjük, amelyet már az üvegházak fűtésére használnak. A másik energiaforrás a NIS Szerbiai Kőolajipari Vállalat két kisteljesítményű erőműve, a kogenerációs erőművek, ahol a földgázból elektromos és hőenergiát kapunk. A tanulmány harmadik forrásként a távfűtő művek biomasszával történő üzemeltetését és gazdaságosságát is kivizsgálja majd magyarázta beszélgetőtársunk. Mint mondta, ha meglesznek a konkrét és előrevetített gazdasági és energiafelhasználási szempontok, tudni fogjuk, melyik a legkifizetődőbb energiaforrás a három közül, de akár ezek kombinációja is lehetséges.

Az idén a legfontosabb, hogy elvégezzük a távfűtési csövek cseréjét, jövőre a 14 elosztóállomás korszerűsítését, 2017-ben pedig már a gyakorlatban is alkalmazzuk a fűtésre használt legmegfelelőbb energiaforrást – hallottuk a szenttamási távfűtő művek vezetőjétől.

A távfűtés felújítása 2015. május 8.

Paraczky László