Hírek

Szenttamás.rs

 

Elismerések a legkiválóbb tehetségeknek

A szabadkai városháza dísztermében pénteken, március 18-án került sor a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács IV. Vajdasági Tehetségnapjára, amelyen a tehetséges fiatalok mellett a kiváló eredményeket felmutató pedagógusokat is díjazták.

Az ünnepségen De Negri Ibolya, a VATT elnöke mellett felszólalt Nyilas Mihály, tartományi oktatási titkár, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke, Gombár Szeréna, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja, továbbá Kormos Dénes, a Kárpát-medencei Tehetségsegítő Tanácsok Kollégiumának az elnöke is. Köszöntőjükben valamennyien a fiatalok és az őket segítő pedagógusok munkájának fontosságát emelték ki. Mint elhangzott, a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács olyan helyi vagy térségi kezdeményezésre létrejött szerveződés, amely a lehető legszélesebb szakmai és társadalmi összefogással segíti a tehetségek felkutatását, fejlesztését, a tehetségesek produktumainak hasznosulását és a szükséges erőforrások bővítésének lehetőségeit. Tevékenységével hozzájárul a tehetségbarát társadalom kialakításához.

A díjkiosztót Lajkó Félix világhírű hegedűművész és tanítványai, Bíró Viola (zongorán), Dudás Virág Ervin és László Árpád (hegedű) fellépése tette ünnepélyesebbé.

 Sokéves munkájáért Tehetségek szolgálatáért életműdíjat kapott dr. Csányi Erzsébet egyetemi tanár, tanszékvezető. Dr. Csányi Erzsébet 1982-től az Újvidéki Egyetem BTK magyar tanszékének asszisztense, docense, tanára, 2012 óta pedig a vezetője.

 A Tehetségek szolgálatáért mentori díjban részesült Szalai Eszter, a hajdújárási Petőfi Sándor Általános Iskola osztálytanítója, Nikolić Anton, a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola tanára és dr. Katona Edit, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium középiskolai tanára.

 A kiváló tehetségek kategóriájánban Kóródi Attila (Újvidéki Egyetem, Építőmérnöki Kar, Szabadka), Vass Dorottea (Pécsi Tudományegyetem, BTK), Pesti Emma (képzőművészeti tevékenységek, Szabadka) kapott díjat.

 Az ígéretes tehetségek kategóriában a természettudományok területén Szögi Evelin (Ingenium Alapítvány, Zenta), Patyi Gábor (Vegyészeti-Technológiai Iskola, Szabadka), a társadalomtudományok területén Šević Ivan (Műszaki Iskola, Ada), Katona Réka (Zentai Gimnázium), Váradi Ibolya (Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola, Topolya), a képzőművészet kategóriájában Szekeres Levente (Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka), Kovács Pécskai Emese (Politechnikai Iskola, Szabadka), a sport kategóriában Nagy Abonyi Gergő (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta), Calbert Szabina (Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, Szabadka), zeneművészet kategóriában pedig Varga Dávid, a Szabadkai Zeneiskola növendéke kapott elismerést.

 A kistehetségeknél a természettudomány kategóriában Fehér Konrád (Jovan Mikić Á. I., Szabadka), Fodor Gábor (Majsai Úti Á. I., Szabadka), Tóth Tamás (Cofman Judit Matematikai Tehetségfejlesztő Iskola, Szabadka), a társadalomtudomány kategóriában Papp Daniella (Széchenyi István Á. I., Szabadka), Bognár Emese (Miroslav Antić Á. I., Palics), Leonov Vörös Tamás (Hunyadi János Á. I., Csantavér), képzőművészet kategóriájában Szalai Klaudia (Petőfi Sándor Á. I., Hajdújárás), Fazekas Violetta (Ady Endre Á. I., Torda), zeneművészet kategóriában Koleszár Judit és Csernai Panna (József Attila Á. I., Bácskertes), Balla Anita (Petőfi Brigád Á. I., Kúla), sport kategóriában pedig Vrábel Áron és Fejős Anna a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákjai vették át a díjakat.

− A Vajdasági Tehetségsegítő Tanács hét alapító taggal 2010-ben alakult,  célja pedig a vajdasági általános, közép és felsőoktatásban részesülő diákok tehetségápolása – nyilatkozta hírportálunknak az ünnepséget követően De Negri Ibolya, a VATT elnöke. Kiemelte, a tanács feladata, hogy vajdasági szinten összefogja a tehetségítő kezdeményezéseket és egyeztető, döntéshozó, véleményformáló fórumként kialakít az adott területen optimális együttműködést a szakmai, társadalmi és gazdasági erőforrások között. Közben folyamatosan bővítik azt a hálózatot, amely közvetlen és közvetett segítséget nyújt a tehetségfejlesztő programok bővítéséhez és fenntarthatóságához, a tehetségesek produktumainak hasznosulásához.

− Magyarországon civil kezdeményezésre már 25 éve folyik rendszerezett tehetséggondozás. Annak idején úgy gondolták, hogy a civileknek nagyon nagy szerepe van a nem formális oktatásban, és negyed évszázaddal ezelőtt egy erős szakmai társaság alakult, akik továbbfejlesztették, építették a tehetséggondozás területét. Egy erős, több megyét és települést felölelő szervezet jött létre, amelybe később bekapcsolták a határon túli területeket is. Az egész úgy működik, hogy tehetségpont rendszerek alakulnak, azaz tehetségpontokként regisztrálódnak az oktatási intézmények és civil szervezetek. Ezek később, miután már szakterületeik, programjaik stb. alapján felmutattak egy bizonyos előrehaladást a tehetséggondozás területén, később akkreditálhatják magukat, és így bekapcsolódnak abba a folyamatba, amelynek feladata a fiatal tehetségek felkutatása, eredményeik bemutatása – magyarázta az elnök. Mint mondta, Vajdaságban jelenleg 32 ilyen tehetségpont van, ezek lefedik az egész tartomány területét. A Vajdasági Tehetségsegítő Tanácsnak tulajdonképpen annyi szerepe van, hogy összekösse ezt a hálózatot, és egységes koordinációs rendszert alakítson ki: − Szakmai tanácskozások, megbeszélések, pedagógus továbbképzések, a tehetségek továbbfejlesztésének kérdései és még sok egyéb kérdés kerül megvitatásra, megoldásra a munkafolyamatban az említett hálózaton belül. Fontosnak tartjuk, hogy azokat a fiatalokat, akik eredményeket tudnak felmutatni, a nagyközönség előtt a Tehetségnapon díjazzuk, motiválva őket ez által a további sikeres munkára, tanulásra, eredményekre – tette hozzá De Negri.

Vajdasági Tehetségdíj átadási ünnepsége Szeabadka 2016. március 18. képek

Vajdasági Tehetségdíj átadási ünnepsége Szeabadka 2016. március 18. képek

Vajdasági Tehetségdíj átadási ünnepsége Szeabadka 2016. március 18. képek

Vajdasági Tehetségdíj átadási ünnepsége Szeabadka 2016. március 18. képek

Vajdasági Tehetségdíj átadási ünnepsége Szeabadka 2016. március 18. képek

Vajdasági Tehetségdíj átadási ünnepsége Szeabadka 2016. március 18. képek

Vajdasági Tehetségdíj átadási ünnepsége Szeabadka 2016. március 18. képek

 

szenttamas.rs