Hírek

Szenttamas.rs

 

Megérkezett Télapó

A szenttamási Bambi óvodába kedden megérkezett a Télapó. A vegyes tagozatú intézmény kis lakói már hetekkel előbb készülődtek a nagy eseményre, alkalmi énekekkel, táncokkal ugyanakor a Télapónak készített rajzokkal, karácsonyi kívánságokkal várták a nagyszakállút, aki ezúttal is hangos csengettyűvel és tele puttonnyal érkezett a terembe. A kétnyelvű program után egy rövid beszélgetés következett, majd az ajándékcsomagok kiosztására került sor.

A Bambi óvodában az idei tanévben egy magyar nyelvű tagozat indult 13 gyerekkel. Óvónőjük Faggyas Angéla elmondta, a kicsik tíz nappal ezelőtt a Mikulást várták, most pedig a többi csoporttal együtt nagy izgalommal készültek a Télapó fogadására.

− Minden évben nagy örömmel várjuk a Télapót, ugye a gyerekeknek ez a legnagyobb öröm. Verseket tanulunk, énekelünk, sok mindent készítünk, kézimunkát festünk, ragasztunk. Ugyanúgy levelet írtunk a Télapónak, amibe a gyerekek belerajzolták saját kívánságaikat, és természetesen az egész hét egy ilyen hangulatban telik el. Közösen díszítettük fel a fenyőt is, ami még csak fokozta a gyerekeknek ezt az élményt. Ez egy feledhetetlen élmény a gyerekek számára, és én azt hiszem, hogy egy életen át megmarad bennük – mondta az óvónő.

Télapó a Bambi óvodában képek 2015.

Télapó a Bambi óvodában képek 2015.

Télapó a Bambi óvodában képek 2015.

P. L.