Hírek

Szenttamas.rs

Téli tábor tizennyolcadszor

 

A szenttamási Hagyományápolók Klubja az idén immár 18. alkalommal szervezi meg a téli szünidőn lévő gyerekek számára a kézműves tábort, amely 9 óra 30 perctől 12 óra 30 percig tart. Az első napon, január 5-én, mintegy 35 kisdiák jött össze a klub termében. Pápista Irén, az egyesület kézimunkacsportjának vezetője elmondta, hogy a gyerekek a táborban minden évben különböző régi foglalkozásokat sajátíthatnak el, ugyanakkor kézimunkákat, apróbb tárgyakat készítenek, főleg otthonról hozott vagy hulladékanyagból: – Minden évben vannak nevelőnőink, akik foglalkoznak velük, és minden nap különböző munkát végeznek. Ezt a nevelőnő tervezi és tanítja. Bízunk benne, hogy holnap, holnapután többen jönnek, mert meghallják egymástól – mondta Pápista Irén.

A téli táborban hétfőn az újrahasznosítható anyag volt a téma. Srekk Ilona, óvónő segítségével szívószálakból és papírtasakokból készültek a kézimunkák: – Ma szívószálakból karcsatot és nyakláncot készítünk, tasakokból nyuszikát, lombhullató fát, ajándékokat, hópelyheket fogunk varrni, tehát papírmunkát fogunk többnyire csinálni.

A helyszínen azt is megtudtuk, hogy a táborban kedden és szerdán már a kosárfonás, illetve a gyékénytáska készítés is beindul majd.

Téli tábor 2015. január 6

 

P. L.