Hírek

Szenttamas.rs

 

Javában tart a téli kézműves tábor

A szenttamási Hagyományápolók Klubjának szervezésében az általános iskolás gyerekek számára immár 22. alkalommal rendezik meg a téli kézműves tábort a szünetben, 2019. január 7-e és 11-e között.

Az ötnapos táborban az idén is minden nap más-más foglalkozások, kézműves termékek készültek. Hétfőn papírból és fűzfavesszőből fontak kosarat a gyerekek, kedden a nemezelés, szerdán kis kézműves munkák voltak napirenden, köztük a gipszformaöntés, és folytatódott a nemezelés, csütörtökön gyertyaöntés, pénteken pedig gyöngyfűzés van napirenden. A két hagyományos kézműves mesterség a kosár- és gyékényfonás mellett sok egyéb apró dísz és kézimunka készítésének csínját-bínját is elsajátíthatják a gyerekek. Az idei táborba kizárólag helyi oktatókat hívtak meg a szervezők, ugyanakkor jelen voltak a klub tagjai is.

Robotka Sarolta, az egyik csoportvezető segítségével a nemezelést sajátíthatták el a gyerekek: ‒ Mintegy 70 gyerek jön naponta a táborba, minden korosztály megtalálja a magának legmegfelelőbb foglalkozást. A gyerekeknek az ollótól, ragasztótól, gyapjútól kezdve minden anyagot biztosítottunk, semmit sem kellett magukkal hozniuk. A nemezelők ma szappan és melegvíz alkalmazásával kisebb táskát, edényalátétet és egyéb, otthon is használható tárgyakat készítettek.

Rajda Karolina, miközben az asztalnál ülőknek a papírból készült kis díszkosarak elkészítését magyarázta, elmondta, bár a munka igazán sok türelmet igényel, a gyerekek szeretik csinálni, és tetszetős munkák kerülnek ki a kis kezek közül: ‒ A papírt, főleg újságpapírt hurkapálcika segítségével feltekerjük, majd leragasztjuk a két végét, hogy a forma megmaradjon. Így egy vesszőszerűséget kapunk, amit ugyanúgy kell fonni, mint a klasszikus kosarat.

A kosárfonást az idén is Romoda Nándor tanítja. Mint mondta, Szenttamáson már szinte sehol sem lehet jó minőségű fűzfavesszőt találni, lassan már fűzfát sem: ‒ A Krivaja partján, Füstös Illés tanyáján áll néhány fűzfa, amit annak idején külön erre a célra ültettek, innen sikerült hozni egy köteg fiatal hajtást, amivel nem túl nehéz dolgozni, a gyerekek tudnak bánni vele. A fűzfavesszőről tudni kell, hogy a piros és a sárga a jó, a zöld színűvel már sokkal nehezebb dolgozni, mert keményebb és hamarabb törik. Használat előtt egy hónappal kell levágni, hűvös helyen tartani, úgy könnyebben hajlik. Kiskosarak és dísztárgyak készülnek, de főleg a kosarak iránt van érdeklődés – mondta a szenttamási kosárfonó mester.

Haska Sándortól a gyékényfonás módját tanulják meg a gyerekek. Az idős ember elmondta, már a legelső táborban is itt volt, s azóta a gyékénytáska-készítés iránti érdeklődés töretlen: ‒ Volt ugyan egy kis kihagyás, az egészségem is néha közbeszólt, de így 81 évesen is nagyon szívesen eljövök a táborba, szeretek a gyerekekkel dolgozni. Öreg ez a szövőszék is már, fiatal koromban használtan kaptam, de kisebb javításokkal azóta is jól működik. Ami az idei gyékény minőségét illeti, meg vagyok elégedve, hiszen a Krivaja iszaptalanításakor kikotorták a régi nagy töveket, és most mindenütt fiatal, friss hajtások nőnek. A gyékényt augusztus közepe táján kell vágni, és úgy zölden az utcán kiterítem, ahol szárad. Vigyázni kell azonban, nehogy megázzon, mert akkor pöttyes lesz és megromlik. Amikor megszárad, kévékbe kötöm, és száraz helyen tárolom egészen januárig, ekkor elhozom a táborba – magyarázta a gyékényfonó.

Arról, hogy a napi főtt étel időben kerüljön az asztalra, mintegy 10 asszony gondoskodott. Szabados Etelka a konyhai, azaz szakácsmunkák és a felszolgálás egyik koordinátora elmondta, a gyerekek víz helyett folyamatosan meleg, citromos teát kapnak inni, de az ebédet is gyorsan felszolgálják, hogy ne akadályozzák a munkát: – 72–73 adag ebéd készül, annyira pontosan nem lehet kiszabni. Egyébként ma 68-an érkeztek, és nagyon boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk, és kiszolgáljuk őket. Mi, felnőttek egymás között beosztottuk a munkát, és eddig minden zökkenőmentes. Hétfőn csirkepaprikást főztünk krumplival és tésztával, kedden leves, fasírt és burgonyapüré volt az ebéd, a szerdán a krumplileves és palacsinta, csütörtökön húsleves és rántott hús lesz, péntekre pedig húsos tészta készül.

A táborban készült munkákból pénteken 11 órakor közös kiállítást rendeznek.









 

Paraczky László