Hírek

Szenttamás.rs

 

Megkezdődött a hagyományos téli tábor Szenttamáson

 

A szenttamási Hagyományápolók Klubjának a szervezésében, az óvodás, továbbá az általános iskolás gyerekek számára január 4-e és 7-e között ismét megrendezésre kerül a téli kézműves tábor. Az idei tábor célja a régi mesterségek mint a táskaszövés, kosárfonás felelevenítése, továbbá papírmunkák és újrahasznosítás, emellett sok egyéb apró dísz és kézimunka készítésének csínját-bínját is elsajátíthatják a gyerekek. Az idei táborba kizárólag helyi oktatókat hívtak meg a szervezők, ugyanakkor itt vannak a klub tagjai is.

A legkisebbekkel a tábor első napján Srekk Ilona óvónő foglalkozott, aki elmondta, az újrahasznosítás keretében különböző technikával dolgoztak: A fő cél pedig az újrahasznosítás volt, tehát olyan anyagokkal dolgoztunk, amit fel lehet használni. Így például készítettünk könyvjelzőt, tésztából karcsatot, nyakláncot, vécegurigából ceruzatartót. Lelkesen dolgoznak, csendben, szépen, nagyon ügyesen végzik a dolgukat.

A gyékényszövés rejtelmeibe a kíváncsiskodó és dolgozni akaró fiatalokat immár 19. éve Haska Sándor nyugdíjas gyékényszövő mester és Király Béla tanítja. Sanyi bácsi elmondta, szinte az első téli tábortól kezdve itt van, és azóta sok-sok gyékénytáska és egyéb holmi készült el a szövőszéken. A gyerekek mindig előre lefoglalták a helyet, hiszen mindenki szeretett volna egy-egy gyékénytáskát készíteni, amit persze a tábort követően haza is lehet vinni. Néhány éve viszont már az egészsége nem engedi, hogy a nyár folyamán bekészítse a gyékényt, ezért nejlon- madzag a táska alapanyaga. Ezzel egy kicsit nehezebb dolgozni, több türelem és nagyobb kézügyesség kell hozzá, ennek ellenére szeretik a gyerekek. A kérdésre, hogy lehet-e még valahol a közelben felhasználásra alkalmas gyékényt találni, illetve űzi-e még valaki ezt a régi mesterséget elmondta, a településtől távolabb eső részen gyékény van ugyan, de mester már nincs: Gyékényt lehet találni, de azt hiszem, hogy rajtam kívül nem foglalkozik senki sem vele. Azelőtt, míg nem pucolták ki a Krivaját a falu alatt, bírtam annyit összeszedni, hogy nekem elég volt. De most itt erre bent nincsen. Arra a Mlaka-érben meg a Pumpaház felé lehet találni, de nagyon sok idő kell, hogy az ember összeszedje a rendes gyékényt.

A tábor résztvevőinek élelmezését a klub kézimunkázó asszonyai vállalták, a konyhán mindennap meleg, főtt étel készül. Nesebik Erzsébet, aki már a legelső táborban is a konyhán dolgozott, portálunknak elmondta, szerdán paprikás krumpli volt tésztával és kolbásszal, csütörtökön borsóleves és tejfölös tészta lesz, ezt követően babot és spagettit készítenek az asszonyok.

Téli tábor 2017. képek első nap

Téli tábor 2017. képek első nap

Téli tábor 2017. képek első nap

Téli tábor 2017. képek első nap

Paraczky László