Egyházi hírek

Szenttamas.rs

 

Templombúcsú Szenttamáson

A szenttamási római katolikus templomot a Szent Kereszt Felmagasztalásának tiszteletére szentelték fel, a templombúcsú szeptember 14-én van.

Hétfőn reggel 8 óra 30 perckor a templomudvarban  gyülekeztek a hívők, ahonnan 8 óra 45 perckor indult az ünnepi menet a kálváriára. A keresztúti ájtatosságot követően a menet 10 órakor visszaérkezett a templomba, és kezdetét vette az ünnepi szentmise.

Az ünnepségre ezúttal is érkeztek vidéki atyák, itt volt Brasnyó Ferenc kishegyesi, Juhász György kúlai, Szabadi Károly verbászi, Gutasi Ákos horgosi, Tóth Árpád péterrévei atya, Müller Károly verbászi diakónus és Szarvas Péter helyi plébános. A szentmisét Horváth László bácsföldvári plébános vezette, aki a szentbeszédben a szent kereszt felmagasztalásának ünnepén a megváltás jelének fontosságát igyekezett hangsúlyozni. Mint mondta, Jézus elvállalta a keresztre feszítést, ami valamikor pogány kivégzési mód volt. Azokban az időkben ugyanis a halálra ítélteket feszítették keresztre, felszögezték vagy felkötözték őket, Jézus pedig akkor élt, amikor ez a törvény a Római Birodalom területén még érvényben volt. Őt megfeszítették, a két rablógyilkost pedig mellette felkötözték a keresztre. Mint Pál apostol mondta, a zsidóknak ez botrány volt, hiszen úgy vették, hogy Jézus fővezére volt a rablógyilkosoknak, a görögök szerint viszont teljesen értelmetlen volt az egész, hogy imádják azt a Jézus, akit keresztre feszítettek. Nekünk keresztényeknek viszont ez hitünk forrása, hogy Isten egyszülött fiát áldozta fel értünk. A bácsföldvári atya szólt arról is, hogy nagy gond van velünk keresztényekkel, hiszen a magukat keresztényeknek vallók csak 5-6 százaléka jár templomba, ami igencsak kevés.

Napjaink megkerülhetetlen témája, a nagy népvándorlás is téma volt a szentbeszédben. Mint elhangzott, a hazánkon is átutazó meneküldáradatban bizonyára sokan vannak olyanok is, akiket keresztény vallásuk miatt üldöznek, de többen vannak azok, akik irányítottak és valaki fizeti is őket azért, hogy eljussanak nyugatra.

− Mi keresztények elhanyagoljuk a hitünket és gyengülünk, ők viszont sokkal szervezettebbek. Náluk ha valaki elhagyja hitét, azt üldözik, halálbüntetés is vár rá. Kötelező náluk a napi ötszöri ima, bárhol vannak, ideértve még a munkahelyet is. Családközponti kultúrájuk van, komolyan veszik és szigorúan betartják az egyhónapos böjtjüket. Nem fogadható el a házasság előtti nemi kapcsolat, mert büntetik, de ha valaki kilép a házasságból vagy „félrelép”, akár halálbüntetéssel is sújható – mondta többek között szentbeszédében Horváth László atya. Kiemelte, nagy ébresztő ez számunkra, hogy vegyük komolyan hitünket.

Németh atya

− Keresztények vagyunk vagy pogányok? Mert ők minket pogányoknak tartanak, amit a viselkedésünkből mérnek le, azaz nem úgy viselkedünk, mint ahogyan a keresztény hitünk megkívánná tőlünk. Mert az igazi keresztény ember igyekszik gyakorolni a hitét, rendszeresen imádkozik, nem mulasztja el a vasárnapi szentmisét, és törekszik arra, hogy gyermekét is keresztény módon nevelje. Ha nem figyelünk oda mindezekre a dolgokra, és persze a népszaporulatra, nem tartjuk tiszteletben a vallási előírásokat, lassan a saját hazánkban is idegenekké válunk – mondta a bácsföldvári plébános.

Az ünnepi ceremónián az önkormányzat és helyi közösség képviselőin kívül a helyi kézimunkázók egyesületének meghívására jelen voltak a verbászi, csókai, óbecsei, bácsföldvári és temerini egyesületek képviselői, továbbá a szenttamási civil szervezetek képviselői és nagyszámú hívő.

Szenttamási búcsú, 2015. szeptember 14. képek

Szenttamási búcsú, 2015. szeptember 14. képek

Szenttamási búcsú, 2015. szeptember 14. képek

Szenttamási búcsú, 2015. szeptember 14. képek

Szenttamási búcsú, 2015. szeptember 14. képek

Szenttamási búcsú, 2015. szeptember 14. képek

Szenttamási búcsú, 2015. szeptember 14. képek

Szenttamási búcsú, 2015. szeptember 14. képek

Szenttamási búcsú, 2015. szeptember 14. képek

Paraczky László (Fotó: P.I. és P. L.)