Hírek

Szenttamas.rs

 

Terepszemlét tartott a szenttamási polgármester

 

Terepszemlét tartott a községben szerdán Neško Čestić szenttamási polgármester. Megtekintette a határban épülő sárrázó utakat, a turiai híd felújítási munkálatait és a kihágási bíróság épületének tatarozását.

A község első embere elégedettségét fejezte ki, hogy minden egyes beruházás jó  ütemben halad, és minden az előláátott tervek alapján történik. Mint mondta, fontosnak tartja azt, hogy a beruházott eszközök az itt élő polgárok javát szolgálják: Kiváló az együttműködésünk a tartományi kormánnyal és az ottani titkárságokkal, aminek köszönhetően az elmúlt hat hónapban jelentős összegeket sikerült megpályázni a község számára. Biztosítottuk például a szenttamási utazó diákok és egyetemisták ösztöndíjának egy részét, továbbá eszközöket kaptunk a zömmel ingázó diákok utazási költségeinek pótlására, vagyis a gyerekek továbbra is kedvezményesen utazhatnak.  Ezen kívül több, igen fontos beruházás van folyamatban a község területén. Az egyik a turiai Nagyhíd felújítása, amely lassan a vége felé közeledik. A híd teljesen új megvilágítást és korlátot kapott, de hamarosan sor kerül a homlokzat és a konstrukció felújítására is. A harmadik beruházás a szenttamási határban lévő dűlőutak rendbetétele és az új sárrázó utak kiépítése. A munkálatok jó ütemben haladnak, az első fázis befejezése 7-10 nap múlva várható. Végül, de nem utolsósorban el kell mondani, hogy csaknem teljesen befejeződött a kihágási bíróság épületének tatarozása. A kivitelező közel három hónapja végzett a belső felújítási munkálatokkal, de hátravan még néhány apróbb munka  a külső homlokzaton – sorolta  Neško Čestić. A kérdésre, hogy mennyire elégedett a látottakkal, elmondta, a legfontosabb, hogy minden a közbeszerzési folyamattal összhangban és az itt élők igényeit szem előtt tartva történik.

Bekötőutak

Turiai híd

 

P. L. (Fotó: A.Š.)