Jánoshalma

Testvérvárosaink

 

Erősíteni kell a testvérvárosi kapcsolatokat

A szenttamási Péter-Pál napi ünnepségen július 12-én a több meghívott vendég mellett a település testvérvárosainak, Jánoshalmának és Orosházának, továbbá Újhartyánnak a képviselői is jelen voltak. Arról, hogy az utóbbi évbekben miért laposodott el a kapcsolat a két testvérváros, Szenttamás és Jánoshalma között, a magyarországi település alpolgármesterét Kovács Józsefet kérdeztük.

Kovács József

− A tény az, hogy a két település között a testvérvárosi kapcsolat 1996 óta fenáll. Voltak időszakok, amikor a kapcsolat nagyon jó volt, de olyan is volt, hogy ellaposodott. Ez általában a városvezetéstől  és a polgármestertől függő dolog volt. Februárban találkoztam alpolgármesterként itt Szenttamáson a polgármester úrral, akkor megegyeztünk, hogy újra aktivizáljuk ezt a kapcsolatot. Megígérte, hogy eljön a Jánoshalmi napok rendezvényünkre, most mi is eljöttünk, és reménykedünk abban, hogy vissza tudjuk állítani újra egy magas szintre a kapcsolatot. Igaz, azok soha nem szüntek meg, például a kézimunkázók esetében, de úgy érzem, más lehetőségek nem igazán lettek kihasználva. Topolyával például egy éve indítottunk konkrét testvérvárosi kapcsolatot, és már vannak olyan pályázati lehetőségeink, projektjeink, amelyeket közösen tudunk érvényesíteni. Ugyanezt szeretnénk Szenttamással is elérni – magyarázta Kovács József. Kiemelte, a kulturális-művelődési kapcsolatok, továbbá az ottani és itteni könyvtár kapcsolata továbbra is nagyon szoros: − Mivel a városvezetés nem ápolt szoros kapcsolatot, gazdasági együttműködés nem tudott igazából kibontakozni a két település között. Fennmaradt viszont az egyes rendezvények, mint pl. a városnapok alkalmával az egymás látogatásának, megismerésének és segítésének lehetősége, ezek költségeire pedig együtt tudunk pályázni, vannak rá források. Szenttamással még nem éltünk ilyen lehetőséggel, ők sem kerestek meg bennünket és mi sem őket. Ma sikerült az itteni kulturális tanácsossal beszélgetnünk, aki elmondta, hogy a szenttamási csoportok jánoshalmi látogatása külön anyagi terhekkel jár, ez nálunk is így van. Egyetértettünk abban, hogy ezekre kell megtalálni és megpályázni az előbb említett EU-s forrásokat.

A kérdésre, hogy mi a véleménye a civil szervezetek további együttműködéséről, a jánoshalmi alpolgármester elmondta, hogy Jánoshalmának az elsők között volt Szenttamással testvérvárosi kapcsolata, és azokat mindenképpen tovább kell ápolni, sőt a csoportok kapcsolata mellett az egyéni és családi kapcsolatok is nagyon fontosak, mert csakis így tudjuk igazából megismerni egymást: − Viszont továbbra is szükség van arra, hogy a képviselő-testületek között is kialakuljon egyfajta kapcsolat, mert ez erősíti igazából a két település közötti jó és szoros együttműködés lehetőségét – tette hozzá Kovács József.

Paraczky László