Hírek

Szenttamas.rs

 

Than Károly kezdte, mi folytatjuk

 

Az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör és a zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány közös szervezésében 2017. februárjúnius időszakban az óbecsei Than Emlékházban több műhely- és alkotómunkára kerül sor. A Than Károly kezdte, mi folytatjuk elnevezésű projektum, amely a Nemzeti Tehetség Programban kerül megvalósulásra, február 4-én (szombat) kezdődik.

Az öt hónapon át tartó, különböző irányzatokat megcélzó aktivitások fő célja a középiskolás tanulók természettudományos és képzőművészeti kompetenciáinak fejlesztése, a tudományos és művészeti életpálya népszerűsítése és a Than Emléktábor hagyományának megőrzése. A programban a diákok a kémia és műtárgyvédelmi műhelyekben dolgozhatnak, és megismerkedhetnek az itt alkalmazott különböző technikákkal is.

Than Károly munkásságához kapcsolóan olyan programot tervezünk az általános iskolák felső osztályos tanulói részére, melyben a fiatalok a kémiai ismereteik bővítése mellett betekintést nyerhetnek a gyógyszerészetbe és a gyógynövénytanba. A tervezett műhelyek egymást kiegészítve működnek, a projekt eredményeként pedig a műhelyekben konkrét kozmetikai termékeket készítenek a tanulók, melyeket később egy termékbemutató keretében mutatnak be a közönségnek. A műhelymunkákat üzemlátogatással egészítjük ki, ahol az elméleti tudás gyakorlati és gazdasági hasznosulását is láthatják a résztvevők – olvasható az Emlékház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A programban résztvevő iskolák: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta, Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola, Óbecse, Műszaki Iskola, Óbecse és az Óbecsei Gimnázium.

A program az Emberi Erőforrások Minusztériuma és Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósul meg.

 

szenttamas.rs