Hírek

Szenttamás.rs

 

Harmadszor tüntettek a szenttamásiak

 

A szombat esti -5 fokos hideg ellenére harmadszor is utcára vonultak az aktuális hatalom munkájával elégedetlen polgárok Szenttamáson. A tömeg ezúttal is a központi parkban gyülekezett, ahol először a helyi tiltakozások egyik szervezője, Vladimir Mudrinski köszöntötte őket, majd dr. Melita Vidaković orvos és Miroslav Vasin, a tartományi képviselő-testület egykori alelnöke mondott rövid beszédet.

Vladimir Mudrinski kifejtette, a község polgárai mindaddig folytatják a tiltakozást, amíg a kormány, valamint a jelenlegi községi vezetőség nem mond le. Ugyanakkor örül annak, hogy a hideg idő ellenére ugyanannyian összejöttek, mint az előző két alkalommal. A jelenlévőket arra biztatta, hogy legközelebb mindenki hozza el a szomszédját, ismerősét is, hiszen mindannyian ugyanolyan nehéz helyzetben élünk. Felhívta a figyelmet a szerb médiában uralkodó helyzetre, a cenzúrára, de kitért a jelenlegi rendszer által manipulált szavazórendszer súlyos hiányosságaira is.

Dr. Melita Vidaković egyike azoknak az orvosoknak, akik kezdeményezésére Belgrádban december folyamán elindultak a tiltakozó felvonulások. Felszólalásában elmondta, Szenttamáson az összlakosság számát tekintve a legnagyobb a részvételi arány a tiltakozásokon: ‒ Nem vagyunk szónokok, és nem fogunk önöknek politikai beszédeket tartani, hiszen ebből mindenkinek elege van. Arra kérem a jelenlévőket, hogy folytassuk a tiltakozásokat, és tartsunk ki követeléseink mellett. Nagyon bízom abban, hogy a megmozdulásoknak, amelyek immár országosak, előbb-utóbb lesz eredménye, és az aktuális hatalom távozni kényszerül. Ehhez viszont nagyon fontos kilépni a kisvárosi életszemléletből, ugyanis már nem az a fontos, hogy ki szervezi a megmozdulást, hanem az, hogy mindannyian hiszünk a szebb jövőben és a mielőbbi változásokban – fogalmazott a fiatal orvos.

Miroslav Vasin szerint a jelenlegi kormány igazából választásokat szeretne, de a polgároknak ezt bojkottálniuk kell, egészen addig, amíg el nem készül az új, tökéletes választói névjegyzék. Mint mondta, semmiképpen sem nevezhető demokratikusnak az olyan választási folyamat, amikor az emberek szavazatai egy kilogram cukorért vagy lisztért megvásárolhatók: ‒ Ebből elég volt! Nem fogunk részt venni a választásokon mindaddig, amíg nem szavatolják a szabad választásokat, az átlátható választói névjegyzéket, az egyenlő fellépési és bemutatkozási lehetőségeket. Amíg ezek közül egy is hiányzik, addig bojkottálni fogjuk a választásokat. Elegünk van az ígéretekből, hogy ilyen meg olyan módon szavatolják számunkra a szabad választásokat – mondta a politikus.

A felszólalókat több alkalommal taps szakította félbe, egy-egy jelenlegi politikus nevének említésére pedig a jelenlévők hangos füttykoncerttel válaszoltak. A beszédeket követően a tüntetők békés sétát tettek a városközpontban. Rövid időre megálltak a Graditelj Közvállalat épülete és a Szerb Haladó Párt irodája előtt. A tiltakozók Vajdaság és Szerbia zászlói mellett különböző rendszerellenes feliratú transzparensekkel jelentek meg.

A forgalmat több helyen is lezárta a rendőrség követve a tüntetőket, először a demonstráció kezdeténél, majd a városközponton való áthaladáskor.











 

P. L.