Hírek

Szenttamas.rs

 

Egy az ötmillióból – tiltakozás Szenttamáson

Folytatódnak Szenttamáson az Egy az ötmillióból elnevezéssel megtartott tiltakozó megmozdulások.

A szombati akciót a helyi fiatalok Slobodna zona elnevezésű csoportja kezdeményezte. Az egyik felszólaló, Aleksandar Trifunović turiai fiatal üdvözlő beszédében kitért a községi költségvetésből pazarló módon elköltött eszközökre és az óriási méretű elvándorlásra. Mint mondta, a sajtószabadság és cenzúra miatt nem kizárólag az újságírókat kell okolni, hiszen ma nagyon sok olyan újságíró van, aki kényszerből, a saját és családja minimális egzisztenciájának biztosítása érdekében, a rá gyakorolt nyomás hatása alatt kénytelen végezni munkáját.

− Nem vagyok illetékes, hogy ellenőrizzem, mire költi a községi hatalom a pénzt, de véleményem szerint a büdzsé egy részét nem az egyedi szociális esetek megoldására, hanem inkább a közös egészségügyi védelemre kellene fordítani. Nyolc millió dinárba került a főutcán lévő két fasor, ami tetemes összegnek számít, szerintünk és sokak szerint ezt a munkát a pénz töredékéből el lehetett volna végezni. Ugyancsak érdekel, miért kizárólag a hatalmi párt tagjai kapták az üzleti tervekre szánt, vissza nem térítendő eszközöket. Hova költik el a kőolaj kiaknázása utáni járulékot? Nagyon sok még az ezekhez hasonló kérdés, amikre nincs válasz – mondta egyebek között a szenttamási fiatal.

A tiltakozók ezúttal nem tettek sétát a városban, de kiemelték, hogy a megmozdulások folytatódnak.





 

P. L.