Művelődés

Szenttamás.rs

 

Negyed évszázados a temerini Tini Fesztivál

 

Plakát 2016

Az idén immár 25. alkalommal kerül megrendezésre Temerinben a Tini és Ifjúsági Táncdalénekesek Vetélkedője. A döntő helyszíne ezúttal is a temerini sportcsarnok, időpontja pedig 2016. november 19-e. A verseny most is két kategóriában zajlik, a 13 és 18 év közöttiek a tini, míg a 18 és 25 év közöttiek az ifjúsági kategóriában bizonyíthatják tehetségüket és énekhangjukat.

Varga Flórián, a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület elnöke portálunknak elmondta, a 2016. november 6-án az egyesületben foglalkozással egybekötött főpróbát tartanak majd, amelyen szakemberek segítségével az énekeseknek lehetőségük adódik kiküszöbölni az audición észlelt problémákat, hogy minél sikeresebb produkciót nyújthassanak november 19-én a XXV. Tini-Ifjúsági Táncdalénekes Vetélkedő döntőjében.

A rendezvénnyel kapcsolatos sajtótájékoztatót a szervezők november 11-re jelentették be, amelyen a részleteket is ismertetik majd.

szenttamas.rs