szenttamási temető

Művelődés

Szenttamas.rs

 

 

Ha november, akkor Tini-fesztivál

 

Amennyiben a koronavírus-járvány megfékezésére hozott határozatok megengedik, a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület novemberben ismét megszervezi Tini ifjúsági táncdalénekes vetélkedő döntőjét. A fesztiválra benevezett fiatokat szeptember 26-án és 27-én hallgatja meg a szakzsűri. Az audícióról, továbbá az idei fesztivál részleteiről a Szirmai Károly MME elnökét, és a szervezőbizottság tagját, Varga Flóriánt faggattuk, aki elmondta, az előállt helyzet miatt több kulturális rendezvényt is lemondtak, és az eddigiektől eltérően jóval később hirdették meg az audíciót a fiatalok körében igen népszerű fesztiválra: − A kulturális életet tekintve (is) nagyon visszafogott volt ez az év, így mindenkiben ott motosztkált a gondolat, hogy „jó lenne már szervezni valamit“. A pályázatot meghirdettük, kicsit visszafogottan, de már vannak jelentkezők, ezért nagy szeretettel várunk mindenkit az audícióra, amelyre szeptember utolsó hétvégéjén kerül sor. Ha többen jelentkeznek, akkor a járványra való tekintettel akár egy harmadik meghallgatási napot is beiktatunk. Az idén az 1991 és 2007 között született fiatalok jelentkezését várjuk, akik ezúttal is két kategóriában, azaz 12–17 éves korig a tini, illetve 18–28 éves korig az ifjúsági kategóriában versenyeznek. A részvételi szabályok nem változtak, a jelentkezők gyakorlatilag a könnyűzene különböző területéről adhatnak elő zeneszámot magyar nyelven. A magyar szerzők mellett a hazai és a nagyvilág könnyűzenei slágerei magyar fordításban, vagy akár saját szerzemény is színpadra vihető. Az audíción a jelentkezőknek 3 dalt kell elénekelniük (ajánlatos a karaoke-változatot usb memóriakártyán magukkal hozni), egyet pedig a szervezők által összeállított zenei listáról, amely a fesztivál weboldalán található. Itt egyébként minden, a fesztivállal kapcsolatos információ elolvasható. Azt is ajánlottuk, hogy a válogatásban dinamikusabb, és ne csupán lassú dalok legyenek. A zsűritagok közül Erős Ervin a meghallgatáson is itt lesz, a fiatalokat pedig hagyományosan Aleksandar Dujin zenekara kíséri – sorolta Varga Flórián. Mint mondta, az audíciót mindenképpen megtartják, a többi pedig a járvány-helyzettől függ, ahhoz alkalmazkodnak. A döntőt november második vagy harmadik hétvégéjére tervezik, és bíznak abban, hogy minden rendben lesz.

− Mindenképpen arra biztatjuk a fiatalokat, hogy jelentkezzenek. Olyanokat is várunk, akinek eddig nem volt lehetősége a bemutatkozásra, hiszen a zsűri véleménye, tanácsai mindenkinek sokat jelenthenek a későbbiekben. Meghallgatás után ugyanis a szakemberek mindenkivel elbeszélgetnek és rávilágítanak, hogy mire kell odafigyelni, foglalkoznak a kiejtéssel, megjelenéssel, mozgással stb. – mondta végezetül a rendezvény egyik szervezője.

 

P. L.