Művelődés

Szenttamas.rs

TINI TÁNCDALFESZTIVÁL XXII.

Tini plakát 2013 

 A Tini és Ifjúsági Táncdalénekesek vetélkedőjére az idén immár huszonkettedik alkalommal kerül sor november 23-án, este fél nyolckor a temerini sportcsarnokban.
Az idén húsz fellépő méri össze tehetségét, akiknek bemutatkozását Aleksandar Dujin zenekara kíséri. A tini kategóriában tizenegyen, míg az ifjúságiban kilencen méretik meg magukat. A fellépők Vajdaság számos településéről érkeznek. A Tini fesztiválon az idén is fellépnek a tavalyi vetélkedő győztesei. Az idei rendezvény sztárvendége az X Factor tehetségkutatóból ismert Király L. Norbert.
A rendezvényt Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke nyitja meg.
A 22. Tini-Ifjúsági Táncdalénekes Vetélkedőre a belépőjegyek 350 dináros áron válthatók a Művelődési Egyesület klubhelyiségében este 6 és 11 óra között.

                                                                                                                   A szervezőbizottság