Dér Heni: Vajdaságban tanultuk meg azt, hogy miről szól az életünk
Dér Henrietta 1986-ban született, és 18 éves koráig élt Csanttavéren, majd Budapestre költözött. Óvodás kora óta énekel, mindössze 13 éves volt, amikor megnyerte a temerini Tini és Ifjúsági Énekes Vetélkedőt. Négy évvel később jelentkezett a Megasztár tehetségkutatóba, ahol kiválóan szerepelt, de csak kilencedik lett. Már ismert énekesként 2006-ban csatlakozott a Sugarloaf együtteshez, szólókarrierje 2013-tól indult be igazán, egy évvel később Intro címmel megjelent első önálló korongja. Folyamatosan ível felfelé a pályán, népszerűsége határon innen és túl is kiváló.
A vajdasági közönség legutóbb 2019. november 16-án a 28. Tini és Ifjúsági Énekes Vetélkedő vendégsztárjaként láthatta és hallhatta újra Henit, aki a két korcsoportban fellépők közötti szünetben nyilatkozott a sajtónak.
‒ Ha jól emlékszem, akkor kerek 20 évvel ezelőtt éppen november közepén álltam ezen a rendezvényen a dobogón, és ez volt életem első olyan mérföldköve, amely elindította későbbi karrieremet. A Tini táncdalfesztiválon ugyanis akkor első helyet és közönségdíjat is megnyertem, és tulajdonképpen itt kezdődött a karrierem íve, ami oda sodort, hogy most sztárként lehetek jelen. Számomra megtiszteltetés, és mindig jó érzés Vajdaságban fellépni, főleg itt, ugyanazon a rendezvényen – mondta a népszerű énekesnő.
A kérdésre, hogy milyen nehézségekkel találkozott eddigi pályafutása során, elmondta, igazából mindenütt csak nehézségekkel találta magát szembe, de ezeket nem nehézségként kell kezelni, hanem inkább feladatként.
− Vajdasági magyar fiatalként teljesen egyedül költöztem át Magyarországra, és egy olyan szakmát választottam, amivel nyomban sikeressé válltam. Nem gondoltam volna, hogy ez mivel jár, tálcán kínálták a különböző ínycsiklandozó dolgokat, amihez egyébként hozzátartozik az is, hogy tulajdonképpen nehéz feldolgozni a sikert. Ebben a szakmában sokan alkoholistákká, drogosokká, gyógyszerfüggővé válnak, én pedig 16‒18 évesen azt sem tudtam, hogy az élet miről szól. Nagyon örülök, és büszke vagyok, hogy Vajdaságban születtem, mert itt Vajdaságban tanultuk meg leginkább azt, miről szól az életünk. Nagyon sokan nem is tudnak róla, de nekem ez rengeteget segített abban, hogy a különböző nehézségeket le tudjam küzdeni a munkám és a karrierem során, és emberként tudjak itt (ide)állni.
‒ Mit üzennél a mostani fiataloknak, akik hasonló karrierről álmodnak?
‒ Akaratlanul is nagyon sok tanácsot és biztatást próbálok adni a kollégáknak, akik szeretnének erre a pályára lépni. Mindenki azt kérdezi tőlem, egyedül hogy tudtam ilyen karriert befutni? Mindig azt mondom: Merj! Légy bátor! Mi történhet? Mi bajunk lehet? Annyi mindent megéltünk már pont mi, vajdaságiak, annyi minden viszontagság ért minket. Higgyél magadban, és ne mástól várd a biztatást. Itt, benned kell tudnod azt, hogy mire vagy képes, és utána merj. Ne mástól várd a biztatást, és nyilván a jóleső szavak mindig jólesnek, de itt belül kell tudnod azt, hogy mire vagy képes, és mire nem. Mi történik? Semmi. Megpróbálod? Próbáld meg! Küzdj! És minden sikerülni fog! És egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy ha teljesen egyedül is, de végigvitt egy utat, és ez egy óriási motiváció. Ezt egyszer a gyerekeimnek is továbbadom, és azoknak a pályatársaimnak is, akik most ugyanabban a korban vannak, és látom, hogy izgulnak, sétálnak a folyosón, szinte ugyanazokkal az érzésekkel, mint én 20 évvel ezelőtt ugyanezen a folyosón.
A kérdésre, hogy még egyszer végig járná-e ezt az utat, Dér Heni igennel válaszolt:
− Nagyon sokszor végiggondoltam, hogy mit csinálnák másképp, ha lenne rá lehetőség és alkalom. De ha nem történt volna minden így, ahogyan történt, akkor most biztos vagyok benne, hogy nem tartanék itt. Ha nem lett volna a környezet, a háborús idők, a család, az értékrend és minden olyan egyéb dolog, akkor biztos, nem így beszélnék, mint most. És én erre nagyon büszke vagyok.
‒ Hogy lehet az ember hű gyökereihez? Akár külföldön is?
− Nagyon fontos, és valós igazság az, hogy a „Ne felejtsd el, hogy honnan jöttél!” címszó alatt kell mindig tovább vinni az életedet. Ezt nagyon sokan szállóigeként használják. Nekem nagyon fontos a vajdasági magyarok sorsa, nagyon fontosak a gyökereim és a saját családom, az értékrend, amit átadtak. És biztos vagyok benne, hogy nagyon fontos lesz a későbbiek során is. Minden alkalommal, amikor hazamegyek Vajdaságba, másképp dobban a szívem. És mivel tehetségemet, sajnos, nem Vajdaságban tudtam kamatoztatni, hanem az anyaországban, ezért még nagyobb zászlóvivő szereppel próbálom magam felruházni, hogy az itt maradt magyarokat ugyanúgy tudjam motiválni, segíteni. Nekem itt van a bal karomon, hogy Vajdaság mindig közel áll a szívemhez, úgyhogy minden pillanatban velem vagytok. És bízom benne, hogy ez még hosszú időn keresztül így marad.
Paraczky László (Fotó: Ótos András, Paraczky László)
