Hírek

Szenttamas.rs

Tudományok Fesztiválja a Zmaj iskolában

 

A gyermekhéten a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában idén harmadszor rendezték meg a Tudományok Fesztiválját, amelynek keretében a diákok több standnál láthattak kísérleteket és bemutatókat különböző tantárgyakból. Az alsósok és a felsősök külön-külön betekintést nyerhettek a földrajz, matematika, biológia, fizika rejtelmeibe, de volt német, angol és szerb nyelvű stand is. Az idén a fesztiválon jelen voltak az Újvidéki Egyetem Természettudományi Karának földrajz és matemtika szakos hallgatói is, akik nem győztek csodálkozni az óriási érdeklődésen. Rajtuk kívül idén a turiai 5. és 6. osztályos diákok is meglátogatták a rendezvényt.

Vörös Adrianna biológia szakos tanárnő, a fesztivál egyik szervezője elmondta, az idén még nagyobb kínálatot, még több érdekes kísérletet és tantárgyat mutattak be a diákoknak. Fizikából a felhők keletkezéséről volt szó, de láthattak különböző ásványi anyagokat is, matematikából logikai játékokat játszhattak, biológiából pedig a DNS-vizsgálat rejtelmeivel ismerkedhettek meg a diákok. Ugyancsak megtudhatták, hogyan kell venni és elemezni az ujjlenyomatot. A legnagyobb érdeklődés a vegyészeknél mutatkozott, ahol megtudtatták, hogyan csinálják az elefántok számára a fogkrémet, hogyan változtatja színét a kaméleon és más érdekességeket: – A rendezvény célja minden esetben ugyanaz, azaz játékosan közelebb hozni a diákokhoz a tudomány különböző ágazatait, kiépíteni bennük a munkához való viszonyulást, és fejleszteni az egymással való együttműködést – mondta többek között a biológiatanárnő.

Dragan Milosević, az Újvidéki Egyetem Természettudományi Karának földrajzszakos hallgatója hírportálunknak elmondta, hogy több érdekes dolgot hoztak bemutatni úgy az alsósok, mint a felsősök számára.

– Hoztunk többek között három lakóhelymakettet. Egy hegyvidéki ház, egy klasszikus vajdasági ház és egy XIX. századbeli indián lakóhely, úgynevezett vigvam modelljét.  Az érdeklődő diákoknak pedig elmagyaráztuk, hogy melyik miből és hogyan készült, mivel foglalkoznak a benne élők stb. Többfajta kőzetmintát is hoztunk az egyetemről, olyan köveket, amelyeket errefelé még nem is láttak, mint például a magmás kőzetek, különböző mészkövek, kőolaj tartalmú homokkőzetek, de van egy megkövesedett őskori növényünk is. A felsősök számára a felhők típusairól és azok keletkezéséről fogunk ismeretterjesztő filmet vetíteni, ugyanakkor nyereményjátékokat is szervezünk, amelyek során a felhőket a nevükkel és a jellemzőikkel kell majd összekapcsolni. Emellett a más-más kontinensekre jellemző földrajzi fekvéseket, jellegzetességeket is ismertetjük, amelyekkel a gyerekek bővíthetik tudásukat ebből a tantárgyból – mondta a földrajz szakos egyetemi hallgató.

A kémiások standjánál is nagy volt a tolongás, hiszen a bemutatókon nem mindennapi vegyi reakciókat és azok eredményét láthatta a diáksereg. Nyáradi Szilvia kémiatanárnő elmondta: – A kémiai kisérletek célja az volt, hogy a kémiát mint természettudományi ágat közelebb hozzuk a diákokhoz. A Szellem a palackban, a Kémiai kaméleon, az Elefánt fogkrém és a Kémiai vulkán elnevezésű gyakorlattal egybekötött bemutatók  érdekes módon bevezették a gyerekeket a kémia tarka világába. A kisérleteket a Jovan Jоvanović Zmaj Általános Iskola nyolcadik osztály tanulói, Adriana Ristić és Hegedűs Tamás végeztek.

Tudományok fesztiválja október 10.

Paraczky László