Hírek

Szenttamas.rs

 

Szenttamáson is tüntettek

Először szerveztek kormányellenes tüntető sétát Szenttamáson szombaton este. Az #1 az 5 millióból elnevezésű demonstráció résztvevői este a központi parkban gyülekeztek, majd végigvonultak a város több utcáján. A forgalmat egyes helyeken a rendőrség irányította. A demonstráció résztvevői zászlókat lengettek, dudáltak és sípoltak.

A kormányellenes demontráció mintegy 200‒300 résztvevőjét, akik zászlókat lengettek, először a megmozdulás kezdeményezője, Vladimir Mudrinski köszöntötte, aki elsősorban helyi szinten szeretne változásokat elérni. Mint mondta, nagyon meglepődtek, ugyanakkor megörültek annak, hogy az első megmozdulásra nagyon sokan eljöttek, sokkal többen, mint amennyire számítottak: ‒ A mai naptól Szenttamás is csatlakozik az #1 az 5 millióból elnevezésű demonstrációhoz, amelyet immár országszerte szerveznek mindazok, akik elégedetlenek az országban uralkodó általános helyzettel. Általánosban összefoglalva nem működik a jogállamiság, ami miatt hatalmas az elégedetlenség. Szenttamás is megbetegedett, a közhangulat elromlott, a mi feladatunk pedig ,,meggyógyítani a beteget”. Olyan emberek vezetik most a községet, akik nem tudják, mi az itteni közösség és az itt élő, egyszerű polgár érdeke, és ez nem is igazán érdekli őket. Csak a karosszék és a pártérdek – mutatott rá a megmozdulás szenttamási szervezője. Filip Žemlje egyetemista hangsúlyozta, a tiltakozások mögött nem párt és egyéni érdek, hanem az elégedetlen polgárok állnak, akiknek elegük van a mindennapi megaláztatásból, a szegénységből és a nyomorból. Katica Babin fiatal jogász viszont azt mondta: Szabadnak születtünk, és újra szabadok szeretnénk lenni! Ebből pedig, ami most van, nem kérünk többet!

A tömeg ezután elindult a főutcán a Graditelj Közvállalat elé, ahol egy rövid időre megálltak, majd a Zmaj utcán keresztül, a Karađorđe és a Szent Száva utcákon érkezett vissza a parkba. Többen füttyszóval tiltakoztak. A város több pontján is a rendőrség felügyelte a forgalmat. A szenttamási demonstráció szervezői elmondták, a jövő héten folytatják a tiltakozást.



 

P. L.