Hírek

Szenttamas.rs

 

32. Kolbászfesztivál, Turia

Az idei turiai Kolbászfestivál újra promóciókkal kezdődött. A fesztivál szervezőbizottsága Vajdaság három nagyvárosában immár 28. alkalommal rendezte meg hagyományos, árusítással egybekötött termékbemutatóját. Az idén is az első állomás Zombor volt, ahol február 5-én a turiai hentesek reggel kilenctől délután négy óráig a Szentháromság téren fölállított bódékban kínálták a frissen sült kolbászt, továbbá kedvező áron a füstölt és rostélykobászt. Egy hét múlva a fesztivál szervezői Szabadkára látogattak, ahol a városközpontban felállított bódék előtt a délelőtti órától kígyózó sorokban vártak a kolbászt vásárolni szándékozó, illetve megkóstolni érkezett polgárok. A sort február 19-én az újvidéki promóció zárta, amikor a turiai rendezvény szervezői a Duna utcában állították fel az elárusító helyeket, és mint megtudtuk, mindhárom városban 30-30 kg kolbászt adományoztak a városok által javasolt intézményeknek.

A fesztivál az idén február 23-án a védnökök fogadásával folytatódott, két nappal a megnyitót megelőzően pedig a Helyi Közösség épületében a Kolbászfesztivál kísérőrendezvényeként megnyílt a szenttamási Art Képzőművészeti Galéria árusítással egybekötött kiállítása. A sorrendben 18. tárlatról Fuszkó István, az egyesület elnöke hírportálunknak elmondta, a szenttamási, turiai és nádaljai festők különbözö technikával készült alkotásaikat hozták a kolbászfesztiválra.

− Fa alapon és vászonon készült olajfestmények, akril, ceruza és tusrajzok, továbbá a saját munkám, a fafaragás néhány darabját mutatjuk be a közönségnek, amelyeket meg is lehet vásárolni. Pénteken délelőtt kissé üresjárat volt, azonban délutánra már megindultak a látogatók, szombaton nagy volt a tolongás, ami az elmúlt évek tapasztalataiból ítélve vasárnap estig tart, így a kiállítás leszedését is vasárnap 18 órára terveztük. Ez talán az egyik legjobb lehetőség a bemutatkozásra, hiszen a helyi, környéki továbbá az ország minden tájáról érkezett vendég mellett sok külföldi látogatónk is van – emelte ki az egyesület elnöke.

Turián már csütörtökön elkezdődött a falu központjában az elárusítóhelyek feltöltése a különböző kolbászfélékkel, melyek az egész ország területéről érkeztek. A kedvező árakon kínált hagyományos turiai sült kolbász mellett nyers-, füstölt-, száraz- és csemegekolbász is kapható volt, mindezmellett persze óriási volt az ország különböző pontjairól érkezett lacikonyhák kínálata is. A húsipari termékek bő választéka mellett a disznóvágáshoz szükséges felszerelésen át a különböző fűszerekig mindent kiraktak az elárusítók.

A rendezvény hivatalos megnyitóját szombaton délben tartották, majd pedig bemutatásra került a híres „hosszúkolbász”, amelyet az idén 2032 méteresre készítettek a turiai böllérek. (1985-ben a kolbász 10, 20 majd 30 méteres volt, 2000-ben már 2000 méteres, azt követően minden évben egy méterrel hosszabbat készítenek belőle). Az óriáskolbászba az idén 23 anyakoca húsa kerül. Vágás előtt, azaz élősúlyban a kocák alatt a mázsa 5023 kilogrammot nyomott, mondta a megnyitón Miroslav Medurić-Čika, a fesztivál szervezőbizottságának elnöke. Kiemelte, saját rekordjuk megdöntésére egy méterrel hosszabb kolbász készült, melyet három nap és három éjszaka megállás nélkül gyúrtak és töltöttek a böllérek.

Miroslav Medurić-Čika

− Engedjék meg, hogy külön köszöntsem a külföldi és hazai kolbászegyesületek képviselőit, akik eljöttek az idén. Újra találkozunk, és hiszem azt, hogy a kiépült kapcsolatok még sokáig működnek. Itt vannak barátaink, a szlovéniai (Sevnica), horvátországi (Somobor és Sveti Petar u Šumi), a magyarországi (Békéscsaba), továbbá a šidi kolbászklub tagjai, és az idén először oroszországi vendégek is érkeztek. Mindannyiuknak kívánom, hogy érezzék jól magukat, és élvezzék a turiaiak vendégszereteték – mondta a térség egyik legnagyobb gasztronómiai rendezvényének első embere.

A megnyitót követően a több mint két tonnás kolbászt méterszámra árulták, és az érdeklődők mindössze két óra alatt szétkapkodták. Mint hallottuk, az érdeklődés elsősorban a kezdvező ár miatt volt nagy. Stevan Pridraški és családja 4. éve jönnek Belgrádból a fesztiválra, és mint mondta, 34 métert vesz a hosszúkolbászból. Odahaza megfüstöli, hiszen ettől tovább eláll és annyira finom, hogy hetekig beosztja a család. Golupski Marko Loznicáról érkezett és elmondta, már lassan két évtizede minden február hétvégéjén meglátogatja turiai rokonait, és vesz a hosszúkolbászból. Idén három családnak is vásárolni szeretne, de nem tud odajutni, akkora a tolongás. Szerinte a turiai kolbászt az egész ország területén kellene árulni, hiszen a jó minőség és finom íz mellett az ára is kedvező. A rendezvény hírneve már évek óta az óceánon túlra is eljutott, így a kis dél-bácskai településre Európa szinte minden országából, továbbá Ausztráliától az Egyesült Államokon át egészen Kanadáig érkeztek vendégek.

− Harminckét éve gyártjuk a turiai kolbászt, eddig minden évben mindent eladtunk, mindannak ellenére, hogy sokszor fesztivál idején a rossz időjárás is közbeszólt. Törekszünk arra, hogy az óriáskolbász minden évben egy méterrel hosszabb legyen, 2013-ban pedig a kiterített kolbász 3,97 méterével bekerültünk a Guinness Rekordok Könyvébe – mondta az újságíróknak a szervezőbizottság elnöke, Miroslav Medurić. Kiemelte, itthon és külföldön szívesen részt vesznek olyan rendezvényeken, amelyek középpontjában a kolbász áll, hiszen így tapasztalat és véleménycserék által tovább gazdagítják az amúgy is nagy hagyománynak örvendő Kolbászfesztivált. A médiának köszönve sikerült megfigyelőkamerákat elhelyezni, melyekkel folyamatosan figyelik a fesztiválra érkezőket: − Jelen pillanatban megközelítőleg 70 ezer ember tartózkodik Turián, és ez az adat önmagáért beszél – tette hozzá Medurić. A kérdésre, hogy konkrétan mitől lett humanitárius jellegű a rendezvény, a főszervező elmondta, hogy a fesztivál éppen humanitárius célból alakult. A háromnapos rendezvényt megelőző hetekben ugyanis Zomborban, Szabadkán és Újvidéken tartanak árusítással egybekötött bemutatókat, és itt 30-30 kg kolbász adományoznak jótékony célokra: − A pénzt, ami a rendezvényből megmarad, mind humanitárius célokra költjük. Több iskola és óvoda számára vásároltunk már felszerelést, új EKG készüléket, egy teljesen felszerelt modern fogászati rendelőt kapott a falu, két mentőkocsit vásároltunk az egészségháznak stb.

Zoran Mladenović szenttamási polgármester a kolbászfesztivál gazdasági hátterének teljes kiépítéséről szólva elmondta, szinte mindannyian dolgoznak a kolbász népszerűsítésén, hogy idevonzzák a turistákat. Szerinte a közelben lévő Beljanska bara-i  természetpark és Egészségösvény nagyon jó lehetőség arra, hogy községükben fellendüljön a falusi turizmus.

− A turiai fesztivál az egyik legnagyobb ilyen múltú rendezvény Európában, további jó hírnevét pedig az itt készített kolbász biztosította és biztosítja. Ezt a lehetőséget és a szerzett tapasztalatokat kell kihasználni és kamatoztatni – mutatott rá a polgármester.

 

Horvátországból két kolbászegyesület jött

 

A Sveti Petar u Šumi kis település az Isztriai-félszigeten, mindössze 1100 lakosa van. A bencés kolostorról kapta a nevét, mely a latin dokumentumokban Monasterium Sancti Petri in Sylvis (az erdei Szent Péter kolostor) elnevezést kapta. A faluban az idén március 36-ig tartják a IV. Nemzetközi Kolbászfesztivált, melynek keretében először kerül sor Kolbásszal Európába, továbbá a III. Hagyományos Kolbásztöltés elnezevésű rendezvényre. Dr. Mario Bratulić polgármester hírportálunknak elmondta, első két évben a település egyedül szervezte meg a kolbászfesztivált. Ezt követően felvették a kapcsolatot a sevnicai (Szlovénia) továbbá a samobori (Horvátország) szalámifesztivállal, tavaly a Csabai Kolbászfesztiválon jártak, az idéntől pedig hivatalosan a Turiai Kolbászfesztivál képviselőivel léptek kapcsolatba, látogatják egymás rendezvényeit, gyűjtik a tapasztalatokat.

− Tulajdonképpen tavaly októberben Békéscsabán kaptuk meg az igazi ihletet az egyik legnagyobb horvátországi gasztronómiai rendezvény, pontosabban kolbászfesztivál megszervezéséhez. Az idéntől tehát másképpen állunk hozzá az egészhez, és elmondhatom, hogy máris telt házunk van, tehát nem lehet jelentkezni sem a versenyre, sem a kiállításra. Az egész folyamatnak természetesen nálunk is elsősorban turisztikai vonzata van, ugyanakkor tapasztalatcserére, barátkozásra is lehetőség nyílik – nyilatkozta az isztriai falu polgármestere.

 

Hivatalos delegáció Oroszországból

 

Az idei turiai rendezvényen először vett részt hivatalos orosz delegáció, mégpedig az ottani Kostroma városából. A 207 ezer lakosú város egyúttal a vidék adminisztrációs központjának is számít, és mintegy 370 kilométerre  található az orosz fővárostól. A Volga partján lévő tartományból 11 fős küldöttség érkezett szombaton Turiára. A delegációt a vidék igazgatójának helyettese, Alekszandar Szokolov vezette, céljuk felvenni a kapcsolatot a rendezvény szervezőivel, továbbá bemutatni a ottani kolbászkészítési technológiát.

 Marija Borisova, egy kostromai étteremlánc igazgatója hírportálunknak elmondta, a város két legnagyobb húsfeldolgozó üzemének képviselői is eljöttek, akik a községben szeretnék bemutatni a vidékre jellemző kolbászkészítés sajátosságait. Nemcsak Turiával, hanem Vajdaság-szerte is szeretnének ilyen téren kapcsolatokat kiépíteni. Néhányan közülük már jártak Szerbiában, azonban ez az ottani régió első hivatalos látogatása.

Marija  Borisova

− Elsősorban kapcsolatfelvétel a cél az itteni húsfeldolgozó és kolbászkészítő üzemekkel. Láttuk, hogyan lehet egy ilyen jellegű rendezvényt megvalósítani, a következő lépésben pedig az itteni szakembereket hívjuk meg hozzánk, hogy meglássák, mi hogyan csináljuk. Ugyancsak szeretnék, ha sikerülne a húskészítmények és a kolbászkészítés terén cserélni és alkalmazni bizonyos recepteket – hallottuk a delegáció tagjától.

A látogatók és érdeklődők ezen a napon többek között kolbászkészítési és kolbászfalási versenyt is láthattak, külön zsűri választotta ki a legjobb üzemi- és házikolbászt, megjutalmazták a legtávolabbról érkező vendéget. A nagyszínpadon este Snežana Babić-Sneki és Darko Filipović koncertezett.

Vasárnap, február 28-án tovább folytatódik a kolbász és egyéb szárított és füstölt hús eladása, a késő délutáni órákig a színpadon folyamatos, tarka, kulturális műsorral várják a Turiára látogatókat. A nagyszínpadon Vesna Marija koncertjét, este 18 órától pedig az iskola sportcsarnokában a szenttamási Bard Művelődési Egyesület tánccsoportjának fellépését tekinthetik meg az érdeklődők.

Turiai Kolbasznapok_2016. február 28. képek

Turiai Kolbasznapok_2016. február 28. képek

Turiai Kolbasznapok_2016. február 28. képek

Turiai Kolbasznapok_2016. február 28. képek

Turiai Kolbasznapok_2016. február 28. képek

Turiai Kolbasznapok_2016. február 28. képek

Turiai Kolbasznapok_2016. február 28. képek

Turiai Kolbasznapok_2016. február 28. képek

Paraczky László