Hírek

Szenttamas.rs

 

Két utca kap új aszfaltot

 

Szenttamáson a két legrosszabb útburkolat a Turijai és a Dózsa György utcákban van. Ezeket kereste fel tegnap Neško Čestić polgármester a munkatársaival, és megígérte, hogy a település végén lévő két utca mintegy 320 méteren új aszfaltburkolatot kap.

 

A Dózsa György utca harmadik része már huzamosabb ideje járhatatlan, ugyanis ezt az utat használják a NIS Kőolajipari Vállalat nehéz gépjárművei is, akik a közelben lévő kőolajfuratokhoz járnak. Az út annyira tönkrement, hogy egyszerűen lehetetlen rajta közlekedni. Ugyanez vonatkozik a Turijai utcára is, amely tulajdonképpen öt igen forgalmas utcát köt össze a település végén.

A helyszínen megtudtuk, a NIS már januárban átutalt a község számlájára 5.188.000 dinárt a Dózsa György utcai útszakasz javítására.

Az önkormányzatban ígéretet tettünk, hogy rendezni fogjuk ezt a kellemetlen helyzetet a NIS-szel, és megjavítjuk azokat az utakat, amelyeket a vállalat nehéz gépjárművei tönkretettek. Nekük az itt élő polgárok érdekeit kell szem előtt tartani, és felismertük a NIS jóakaratát, hogy ebből kiveszi a részét. Szeretnék a polgároktól elnézést kérni, hogy a munkálatokra csak most kerül sor, de tudni kell, hogy ezidáig nem voltak adottak a megfelelő feltételek és a szükséges pénz sem – mondta a szenttamási polgármester.

Neško Čestić hozzátette: Csütörtökön egy igen fontos találkozónk lesz a NIS vezetőségével, és a többi, a települést érintő fontos kérdés mellett szó lesz ezekről az útszakaszokról, amelyek nagyon fontosak a NIS és az itt élő polgárok számára is. Ez a két utca valóban kritikus állapotban van. A vállalattól kapott pénz nem lesz elég az itteni utak felújítására, ezért a községi költségvetésből pótoljuk, ami hiányzik. Nagyon fontos, hogy az új utak megfeleljenek a korszerű követelményeknek, ettől nem állunk el.

A felújításra váró útszakaszok hossza mindkét helyen 161 méter. A Dózsa György utcában az út alatti alap is sérült, így az itt élők egyáltalán nem tudnak közlekedni. Emiatt, mint azt Miroslav Karać, a Graditelj keretében működő Településrendezési és Építési Igazgatóság igazgatója elmondta, az előlátott közbeszerzési pályázatot nem csupán az új aszfaltburkolatra, hanem a teljes felújításra kell kiírni: Nem elegendő csak áthúzni a sérült réteget egy új aszfaltburkolattal, hanem először az alapot kell rendbeszedni, és csak azután jöhet az aszfalt. Az erről szóló projektum kidolgozása folyamatban van. A következő lépés az lesz, hogy a község és a NIS képviselőivel leülünk, és megbeszéljük, hogy mit és hogyan csinálunk. Ugyanis a vállalattól átutalt eszközök csak a munkálatok egy részére elegendőek, azaz csak arra, hogy teletömjük a kátyúkat, befoltozzuk a lyukakat. Ez nem tartós megoldás, hiszen a nehéz gépjárművek azt újra hamar tönkreteszik – mutatott rá Karać.

Đorđe Radetić, a Graditelj megbízott igazgatója a média képviselőinek elmondta, a közvállalat célja, hogy az önkormányzattal együttműködve hozzájáruljon az itt élők biztonságos közlekedéséhez: Mindannyiunk célja, hogy könnyebben, szebben éljünk. Az önkormányzattal együtt nyitottak vagyunk, hogy a problémás kérdésekre mielőbb megoldást találjunk, ahol lehet és tudunk, ott segítsünk. Bárkinek problémája van, az irodám ajtaja nyitva áll – tette hozzá a közvállalat igazgatója.

Turijska utca

 

Paraczky László (Fotó: A. Š.)