Hírek

Szenttamas.rs

 

Szenttamás is bemutatkozott Belgrádban

Az elmúlt hétvégén tartották belgrádban a sorrendben 38. Nemzetközi Idegenforgalmi Vásárt, amelyen ötven ország több mint ezer kiállítója vesz részt. Ez a legnagyobb idegenforgalmi rendezvény Délkelet-Európában, a turizmus bemutásának szimbóluma a régióban.

- Az idegenforgalom az egyik olyan ritka gazdasági ágazat, amely a gazdasági nehézségek ellenére is a világban és Szerbiában is állandó növekedést jegyez – emelte ki a kiállitás megnyitóján Rasim Ljajić turisztikai miniszter. Mint mondta, az idén a rendezvény rekordokat döntöget mind a résztvevők, mind pedig a megjelent országok számát illetően. A takarékossági intézkedések ellenére az idegenforgalomra szánt pénzt nem csökkentették idén sem, hiszen a turizmusra nem költségként, hanem mint a legjobb befektetésként tekintenek. Hozzátette, a Duna mentén lévő infrastruktúra fejlesztése prioritás lesz idén és a jövő év elején.

Az idei rendezvény a gasztronómia jegyében zajlott. A kiállítók standjain ínyenc falatokkal, finom borokkal, egzotikus helyek bemutatásával és kedvező árakkal fogadták az érdeklődőket. Szenttamás turisztikai és gasztronómiai kínálatát február 19-én mutatták be, amikoris a látogatók az itteni élelmiszerek és specialitások mellett a településen készült borokat is megkóstolhatták. Már a délelőtti órákban hatalmas volt tolongás a Turiai Kolbászfesztivál bemutatkozásán, amikor Miroslav Medurić Čika, a fesztivál elnöke a helyszínen mutatta be, hogyan készül a híres turiai kolbász, amit később megsütve kínáltak, emellett pedig gyorsan elfogyott a száraz, füstölt és csemegekolbász is. A vásáron bemutatkozott a Karin-tanya, az érdeklődők pedig megkóstolhatták a Carpe diem vállakozás kecsketejből készült specialitásait, továbbá a Tatić-tanya ételkülönlegességeit és borait is. A  Citadella Civil Szervezet a kelt kalács elkészítését mutatta be, a Čunak Nőszervezet pedig az itteni kézimunkázás fortélyait és egy-egy darabját prezentálta. Bemutatkozott még a Stanimirov-tanya, továbbá Vladimir Slavnić vegyszermestes gyümölcsészete.

A belgrádi turisztikai vásár idei partnere Szlovénia volt, jövőre pedig Montenegró lesz. A rendezvényen kiemelték a regionális együttműködés fontosságát, hiszen, mint elhangzott, együtt, egy közös regionális terméket létrehozva, jobb eséllyel léphetünk ki a világpiacra és csalogathatunk több turistát a térségbe.

Szenttamásiak a belgrádi vásáron 2016. február 19. képek

Szenttamásiak a belgrádi vásáron 2016. február 19. képek

Szenttamásiak a belgrádi vásáron 2016. február 19. képek

Szenttamásiak a belgrádi vásáron 2016. február 19. képek

 

P. L. (Fotó. G. D.)