Hírek

Szenttamas.rs

 

Új útszakasz a Szolidáris városrészben

Egy hónap leforgása alatt újabb útszakaszt adtak át rendeltetésének pénteken Szenttamáson a Szolidáris városrészben. A 6 méter széles és 96 méter hosszú út 3,3 millió dinárba került. A város északi peremén lévő út nagyban hozzájárul az itt lakók mindennapjainak megkönnyítéséhez – hallottuk a helyszínen.

A Szabadkai út közvetlen közelében épült új úttal kapcsolatban a szenttamási polgármester, Radivoj Paroški a sajtó képviselőinek elmondta, a munkálatokkal időben elkészültek, a falu szélén lakók pedig fellélegezhetnek, hiszen hosszú évtizedekig szinte lehetetlen volt a közlekedés az utcában: ‒ Az itt lakók az elmúlt 30 évben nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tudtak járművel közlekedni az utcában. Nem csak az itt élők, hanem a mentőautók, a tűzoltók és a kommunális vállalat járművei sem tudtak kijönni ide. Az elkészült városrendezési terv szerint ez a városrész bővíthető, aminek egyik elengedhetetlen feltétele a közlekedés és a megközelítés. Ebből a célból épült az út. A munka azonban még teljesen nem kész, ugyanis az itteni házak előtt a gyalogjárdát is szeretnénk kiépíteni, amit később a parkolók és a megfelelő zöld övezet kialakítása követ – magyarázta a szenttamási polgármester. Hozzátette, az új útszakasz jobb oldalán lakónegyed kiépítését tervezik, továbbá azt, hogy az utat összekötik a Szabadka felé vezető és a rajcsúri városrészen keresztül haladó, azaz a lóversenypálya melletti úttal. Ez ugyancsak nagyon fontos az itt élők számára, hiszen nagyban megkönnyíti az itt élők bekapcsolódását a városi közlekedésbe.

‒ Nagyon régóta vártunk már erre az útra. Mi itt lakók csak a város szélén, a házak melletti dűlőúton tudtunk gépjárművel, traktorral bejutni saját házunkhoz. Nem beszélve arról, hogy ide sem a mentő, sem a tűzoltókocsi, sem pedig a szemételszállító gépjármű nem tudott bejönni. Mától minden megváltozik – mondta elégedetten egy nevét nem vállaló lakó.

A munkálatokat kivitelező Graditelj NS cég igazgatója, Dragan Bogović az új aszfaltúttal kapcsolatosan elmondta, a projektum értelmében az új út 6 méter széles és 96 méter hosszú, azzal, hogy zsákutcáról lévén szó a végén elkészült egy rész, ahol a gépjárművek megfordulhatnak: ‒ Az alap 65 cm mély és több rétegből áll. Legalul homok van, erre kőzúzalék került, majd végül 10 cm aszfalt. Az út jobb oldalán 100 méter hosszúságban egy teljesen új esővizes árok épült. A munkálatok össz értéke 3.290.000 dinár – mondta a kivitelező cég képviselője.

 

P. L.