Hírek

Szenttamas.rs

Kiosztották az elismeréseket

 A szenttamási önkormányzat dísztermében kedden, december 2-án szerény ünnepség keretében kiosztásra kerültek az elismervények azon hallgatók számára, akik részt vettek az Európai integrációk és az MSPP szektor versenyképességének erősítése elnevezésű projektum keretében november 10–30-a között megszervezett előadásokon.

A projektumot a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség, az Újvidéki Európa Kezdeményezés, a Konrad Adenaure Alapítvány és Szenttamás Község közösen szervezték. A projektum két részből állt, és elsősorban a munkanélküli személyek szakképesítésére irányult, de részt vehettek rajta azok is, akik már saját vállalkozással rendelkeznek, de szeretnék fejleszteni azt, hogy versenyképessé váljanak az európai piacon. A teljesen ingyenes projektum 20 napig tartott, 12 programot foglalt magába, az elismerésekeket pedig 26 személy vehette át. Az elismeréseket Zoran Mladenović, polgármester, Srđan Vezmar, a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója és Aleksandar Simurdić, az újvidéki Európa Kezdeményezés titkára adta át.

– Az, hogy a kis- és középvállalatok előremozduljanak, Szenttamás számára egy nagyon fontos lépés, mert ezáltal az egész község gazdasága megmozdul, és bekapcsolódik az ipari fejlődésbe. Ha a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség, amellyel nagyon jó az együttműködésünk, nem ismerte volna fel a kisvárosokban a kisipar és a vállakozások fejlesztésének fontosságát, a Konrad Adenaure Alapítvány pedig nem támogatta volna ezt az elképzelést, akkor nem jött volna létre községünkben a vállakozók továbbképzése. Köszönjük az előadóknak és a támogatóknak, hogy betekintést nyerhettünk a korszerű és modern üzleti világ rejtelmeibe. Szenttamás község ezzel a projektummal is bizonyította, hogy segíti az előremozdulni szándékozókat és mindazokat, akik hajlandóak valamit tenni önmaguk, polgártársaink és a társadalom érdekében – mondta az ünnepségen Zoran Mladenović, polgármester.

Srđan Vezmar, a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója elégedettségét fejezte ki, hogy a projektum megvalósításának helyszínéül Szenttamást választották. Mint mondta, községünk szinte elsőként dolgozta ki, és indította el A község gazdaságfejlesztési stratégiáját, amely ötéves célokat, intézkedéseket tartalmaz, s amelynek egyik része ez a projektum.

– Nagyon jó az, ha a kisebb községek versenyeznek a nagyobbakkal. Szenttamás jó példa arra, hogy az önkormányzat és a községi közigazgatás felismeri a pozitív kezdeményezéseket, amelyeket egyúttal támogatnak is. A ma kiosztott elismerések nagyban hozzájárulnak a jelenlegi és a jövőbeli vállalkozók azon törekvéseihez, hogy bekapcsolódjanak az európai kereskedelmi folyamatokba, könnyebben jussanak szaktanácsadáshoz vagy a vállakozás beindításához szükséges eszközökhöz. Az ügynökség szeretné, ha jövőre mindenki bekapcsolódna a projektum második részébe, ugyanakkor azt is, ha bármilyen módon segíteni tudnánk a vállakozóknak, akár a marketing tervek kidolgozásában vagy a termék értékesítésekor, ahol az egyik legfontosabb dolog a vidékfejlesztési rendezvényeken való bemutatkozás – mondta felszólalásában Srđan Vezmar.

Aleksandar Simurdić, az újvidéki Európa Kezdeményezés titkára az ünnepségen elmondta, hogy ez a szervezet jövőre is bekapcsolja a  kisebb településeket az ilyen és hasonló projektumok kivitelezésébe.

– A kis- és középvállalatokat a rendszernek továbbra is támogatnia kell. Örülök, hogy az idén 26 hallgató sikeresen befejezte a továbbképzést, ugyanakkor annak is, hogy a szenttamási önkományzattal nagyon jó kölcsönös együttműködés alakult ki. Az ilyen és hasonló jellegű akciók fontosságát bizonyítja az az elismerés is, amit a község az európai integrálódás terén tett erőfeszítéseiért érdemelt ki – emlékeztetett Simurdić.

Uniós képzés, elismerések kiosztása dec 3.

 Paraczky László