Úrnapja
Az Úr Szent Teste és Szent Vére főünnepe, úrnapja van. Ezt a csodálatos ajándékot Jézus az egyik legkritikusabb, legnehezebb pillanatában és helyzetében adta tanítványainak. Arra emlékezünk, hogy elárulásának éjszakáján, akkor, amikor mindenki menekült volna, akkor, amikor tudta, hogy elárulják, elfogják és megölik, akkor nem terven gondolkodott az Úr Jézus, hogy hogyan tudná megmenteni a saját életét, vagy a tanítványoknak az életét. Sokkal nagyobb dolgot tett, olyan ajándékot adott a tanítványoknak is, és nekünk is, amellyel lehetővé tette, hogy halála, feltámadása és mennybemenetele után is, bárki bárhol egyesülhessen vele a kenyérben és a borban. A tanítványok nem értették, miért nem védi meg magát, miért nem használ fegyvert, miért nem fogadja el a felajánlott segítséget Pétertől. Jézus valami sokkal nagyobbat készült tenni, a szeretetének legnagyobb jelét adta. Ezen az éjszakán ennek a szeretetnek Isten az irántunk való szeretetének két legnagyobb megnyilvánulása a lábmosás, illetve az eucharisztia szerzése volt. Jézus mielőtt elfogyasztották volna a vacsorát, kendőt kötött maga elé, letérdelt a tanítványai elé és egyenként elkezdte mosni a lábukat. Az Isten térdel az ember előtt. Azt mossa az emberen, ami a legszennyesebb, ami a legközelebb van a földhöz, ami a legsebzettebb, ami a legporosabb és legkoszosabb, a lábukat. Így szeret az Isten. Megmossa a lábunkat, lehajol, megtisztít bennünket és azt kérte, hogy hasonlóképpen cselekedjünk mi is. Mivel nem értettük meg, Isten irántunk való szeretetének a titkát, nem értettük meg a lábmosó, a hozzánk lehajoló szeretetnek a titkát, ezért nagy buzgalommal, mind a mai napig egymás fejét mossuk, és nem vagyunk hajlandók megmosni a másiknak a lábát. Nagyon kimunkáltuk a fejmosó szeretetet, amikor kiosztjuk a másikat, számon kérjük, megmossuk a fejét és nem tudunk mit kezdeni az Isten szeretetével irántunk, amely nem fejmosó szeretet, hanem mossa a lábunkat. Amely képes lehajolni, elérni azokat a pontokat az életünkben, amelyek a legszennyesebbek, legsebzettebbek, a legsötétebbek, azért, hogy megtisztíthassa és meggyógyíthassa. Akik megértették Isten irántunk való szeretetét, azok változtatnak a gyakorlatukon, lemondanak a fejmosásról és sokkal inkább lehajlóbb alázatos szeretettel készek közösséget vállalni bűnös embertestvéreikkel. Jézus példát adott. Péter tiltakozott, hogy az én lábamat soha meg nem mosod, és Jézus válasza, hogy ha nem engedet, akkor nem vagy közösségben velem. A legmélyebb közösség az ember és ember között, amikor megengedjük, hogy a másik megássa sebeinket, a gyöngeségeinket. Amikor készek vagyunk a bizalom útján elindulni, föltárni a másiknak szükségleteinket, gyengeségeinket s megengedjük, hogy segítsen.
Szeretetének a másik nagy jele, hogy odaadta magát nekünk az Oltáriszentségben, az Eucharisztiában. Gondoljunk csak bele, a végtelen Isten, aki által minden lett, és nélküle semmis sem lett, ami lett, szeretetében közösséget keres a teremtményével, az emberrel, akit saját képére és hasonlatosságára teremtett. Ezért megszólítja az embert, a kinyilatkoztatáskor, Isten igéje által beszél az emberhez, mert szereti. Elmondja neki a terveit, elmondja neki, hogy mire van szüksége az embernek, ahhoz, hogy tisztaságban, szeretetben élhessen. Ugyanakkor a szeretet nem elégszik meg azzal, hogy beszél azzal, akit szeret, tovább akar jutni, ezért ember lesz, megtestesül, közöttünk él, vállalja a sorsunkat, vállalja az életkörülményeinket. Mert aki szeret, az közösséget akar vállalni azzal, akit szeret, minden körülmények között. Így szeret az Isten, ma is. Közösséget akar vállalni velünk. A szeretet még tovább megy, nem csak beletestesül a teremtett lét emberi kereteibe, azzal, hogy valóságos ember lett Jézus Krisztusban, az Isten, hanem egyesülni akar a szeretet azzal, akit szeret. Csodálatos módon oldotta meg az Úr Krisztus ezt az egyesülést, nem csak a tanítványai számára, hanem számunkra is, ebben a kenyérben és ebben a borban, amely hitünk szerint Krisztus Teste és Vére, valóságosan jelen van, Ő maga. Az Oltáriszentségben a szeretet elmegy a végsőkig. Beletestesül a halott anyagba, a kenyérbe és a borba, életre váltja, életté teszi, testévé és vérévé, és ezáltal az ajándék által élet és sorsközösséget vállal mindegyikünkkel. Aki szeret, az egyesülni akar azzal, akit szeret. Így van ez a házasságban, így van ez a szerelemben, így az Isten és ember kapcsolatban. Isten egyesülni akar szeretett teremtményével és ezt valósította meg a kenyér és a bor által. Lehetővé tett, hogy minden korban a világ bármely pontján, megtörténhessen ez a csoda. A szerető Isten egyesül az ő szeretett gyermekeivel, teremtményeivel. Az Eucharisztia, a szentostya által. Megértettük ezt a szeretetet?
Mennyire szeret bennünket az Isten, mennyire fontosak vagyunk a számára. Akik megértették Isten irántuk való szeretetét, azok arra vállalkoznak és arra törekszenek, hogy válaszoljanak erre a szeretetre. Közösséget vállaljanak embertársaikkal, akkor is, hogyha azok bűnös emberek, mint ahogyan Jézus Krisztus tette mivelünk, és szeretet válasszá tesszük az életünket, azzal, hogy, miként Jézus odaadta magát nekünk, ebben a szentségben, a mi szeretetválaszunk az, hogy mi is szeretetben odaadjuk magunkat másokért. Szeretetválasszá kell tenni az életünket. A szolgáló szeretet által követjük Jézus példáját és mi is készek és képesek vagyunk szeretetben szeretet áldozattá válni másokért. Ahol megértik Isten szeretetének a titkát, és akik megértik ezt a titkot, azok elindulnak ezen az úton és ők saját magukat teszik szeretet-válasszá, saját életüket adják szeretetben a családjukért, a barátaikért, az embertársaikért, és ha nagyon követjük Jézus példáját, akkor még az ellenségeinkért is. Hiszen Jézus meghalt értük is, azokért, akik megölték, elárulták és megtagadták. Végtelen távlata van ennek a szeretetnek, ha megértjük, ha hiszünk benne és követjük az ő példáját.
Zsúnyi Tibor
plébános
