Hírek

Szenttamas.rs

 

Több mint 600 résztvevője volt az utcai futóversenynek

A Szenttamási Sport- és Üdültetési Központ és a helyi Atlétikai Klub szervezésében október 19-e, a városnap alkalmából utcai futóversenyt rendeztek a község területén található általános iskolák és a középiskola tanulói számára. A sportközpont elnöke, Slobodan Subić a rendezvénnyel kapcsolatban elégedettségét fejezte ki a tömeges részvételt és a sportszerű megmérettetést illetően, ugyanakkor hangsúlyozta, nagyon elégedett, hiszen a versenybe a község minden oktatási intézménye bekapcsolódott: ‒ A szép idő is hozzájárult ahhoz, hogy ennyien eljöttek, talán még sohasem volt ekkora az érdelődés a gyerekek körében, mint az idén. Turiáról és Nádaljáról több mint 100 diák érkezett, a 9 különböző távú futamon pedig több mint 600 gyerek vett részt. Jutalomként minden kategóriában az első három helyezett érmet, az első 10 pedig pólót kapott – sorolta Slobodan Subić. Kiemelte, az idéntől kissé változtattak a versenyszabályokon, elsősorban szigorúbb lett az ellenőrzés, és ez igen sikeresnek bizonyult. Ugyanis minden résztvevő betartotta a futamhoz kapcsolódó szabályokat, így egyetlen szabálytalanságot sem jegyeztek. Szeretném megköszönni a tanároknak és az osztályfőnököknek a segítséget, továbbá a szervezésben és a futóverseny lebonyolításában résztvevők, az egészségház, a rendőrállomás, a Graditelj Közvállalat, a Szenttamási Sportszövetség és a Szenttamási Atlétikai Klub támogatását, tette hozzá a sportközpont elnöke.





 

P. L. (Fotó: P. I.)