110 éves a Szenttamási Fácán Vadászegyesület
A Szenttamási Fácán Vadászegyesület a hétvégén ünnepelte fennálásának 110. évfordulóját. A nem mindennapi jelentős jubileum alkalmából plaketteket, érmeket és köszönőleveleket kaptak mindazok, akik munkájukkal az elmúlt időszakban hozzájárultak a vadászat népszerűsítéséhez, és aktív tevékenységet folytattak az egyesületen belül. Az összejövetelen ugyanakkor minden polgár betekintést nyerhetett a vadászok hétköznapi tevékenységébe, a különböző akciókba, a környezetvédelem iránti erőfeszítésekbe stb.
Az ünnepség a szenttamási községháza dísztermében az egyesületről szóló dokumentumfilm rövidített változatának bemutatójával kezdődött, ezt követően pedig a Vuk Karadžič Általános Iskola előcsarnokában az elismerések és jutalmak kiosztásával, közös vacsorával, társalgással jó hangulatban folytatódott.
− Alkalomhoz méltóan ünnepelünk, hiszen 110 év már jóval több, mint egy évszázad. Ezúton szeretnék köszönetet mondani elsősorban a szenttamási önkormányzatnak, ami folyamatosan támogatja a vadászok működését, és támogatta a mai rendezvényünket is. Természetesen vannak további állandó támogatóink, védnökeink, mindez mellett azonban a legtöbbet maguk a vadászok teszik az egyesületért, mégpedig összefogással, amire büszkék vagyunk. Konkrét példa erre az egyesület múltját összefoglaló dokumentumfilm, amelyet vadásztársunk, Dragan Kurjački teljesen egyedül, önköltségen, rengeteg időt és energiát befektetve készített – mondta Dušan Popović, aki 2013 óta áll az egyesület élén.
A dokumentumfilm tartalmáról és a hozzá fűződő munkáról a szerző, Dragan Kurjački elmondta, a vadászegyesület 2000-ben ünnepelte fennálásának 90. évfordulóját, és már arra az alkalomra sikerült valamennyi dokumentumot, fotót összegyűjtenie az egyesület tevékenységéről. Ugyanabban az évben jelent meg dr. Radoslav Subić professzor monográfiája a vadászegyesületről: − A könyvben nagyon sok, számukra fontos és értékes dokumentum található, ezek egyúttal útmutatóként szolgáltak a dokumentumfilm elkészítéséhez. Érdekességként elmondhatom, hogy az első írásos dokumentum, amelyben említik a szenttamási vadásztársaságot 1873-ból ered, és többek között az akkori vadászat után fizetendő adóról szól. Az egyesület hivatalosan 1910-ben az alapszabályzat elfogadásával alakult, amelyről ugyancsak van írásos bizonyíték. Nagyon nehéz és hosszantartó folyamat a kutatás, több helyen, így levéltárakban utána kellett járni az apróbb részleteknek, melyek a könyv alapját képezik. Közben pedig elég sok fénykép is összegyűlt. A múlt század 50-es éveitől a jegyzőkönyvektől kezdve a fényképeken, filmarchívumon át szinte minden megtalálható az egyesületben, hiszen az ilyen értékeket minden generáció igyekezett továbbadni az utánunk jövőknek. A legnagyobb munkát a sok kis apró kocka, azaz a történet összerakása, továbbá a filmben hallható kísérőszöveg szerkesztése jelentette – mondta Kurjački.
A Vajdasági Vadászszövetség elnöke, Novak Andrić portálunknak adott nyilatkozatában kifejtette, a szenttamási vadászegyesület valóban az egyik legrégibb ilyen közösség nemcsak a tartomány, hanem az ország területén is. Ugyanez vonatkozik a Vajdasági Vadászszövetségre, amely 1922-ben alakult, és azóta is felkarolja a tartomány területén működő egyesületeket: − A szenttamási vadászok és vadászterületük mindenképpen az élvonalba sorolhatók, hiszen nem csupán egy egyesületen belüli munkáról van szó, hanem sokkal többről. A vadászat ugyanis nagyon sok „mellékmunkával” jár, amelyek közül a legtöbb igazi kihívást jelent a tagoknak, hiszen ez nem csupán hobbi, hanem ide tartozik még a környezetvédelem, a vadállatok etetése és gondozása, az etetőhelyek kialakítása, az utánpótlás kinevelése és még sok más. Nem kevésbé fontos, hogy a vadászok egy összetartó közösségként ismertek mindenütt, és különböző bajban (pl. árvizek, aszályok idején) lehet rájuk számítani – mutatott rá a szövetség elnöke.
Fenyvesi István szenttamási vadász 1990 és 1992 között volt elnöke a vadászegyesületnek. Mint mondta, egyik nagybácsija szerettette meg vele a vadászatot és a természetet, így már fiatal korában bekapcsolódott az egyesület munkájába: − Az utcabeli vadászok beszéltek rá, hogy tagosodjak be, még a 80-as évek elején. Később elnökként nagyon sok újítást, munkaakciót vezettem be: kutakat fúrtunk, új etetőhelyeket készítettünk, terepjárót vásároltunk, egyszóval haladtuk előre. Akkoriban kemény telek voltak, sok hóval, a vadak etetése ilyenkor kihívást jelentett, hiszen a határban sehogyan vagy csak alig lehetett közlekedni. Traktorral, szánkóval, de sokszor a hátunkon cipeltük a kukoricával megrakott zsákokat és szénát az etetőhelyekig, hiszen a vadak télen nem találnak ennivalót. Nagyon szépen kiépítettük a vadászterületünket, van egy jól működő egyesületünk, és nemcsak vadászni járunk közösen, hanem a társalgás mellett főzünk, barátkozunk is. Fontos kiemelni, hogy a község területén a legtöbb facsemetét éppen a vadászok ültették el, aminek mára jól látható, mondjam úgy, kézzel fogható eredményei vannak.
Bergel Zoltán neve ismerősen cseng az olvasóknak, hiszen munkahelyén, a szenttamási Vöröskeresztben aktívan dolgozik. Mint mondta, apja és nagyapja is vadász volt, a fia is az, így a családban a vadászatnak hagyománya van: − 1978-ban kerültem a vadászokhoz, mint kísérő, 1980-ban pedig hivatalosan is levizsgáztam mint vadász. Jelenleg tehát az idősebb vadászok csoportjában vagyok tiszteletbeli tagként. Három mandátumban titkári teendőket láttam el az egyesületben. Akkoriban 217 tagunk volt, mindannyian szenttamásiak, hiszen az alapszabályzat nem tette lehetővé, hogy vidéki vadászok is hozzánk igazoljanak. Többen vagyunk idősebb vadászok, és már nem veszünk részt aktívan az egyesület munkájában, csak néha kapcsolódunk be, egy-egy jótanáccsal vagy tapasztalat megosztásával. A vadászat nem csak a vadak kilövéséből áll, sőt, legtöbbször nem abból. Ugyanis nagyon sok az ún. háttérmunka, sőt a fizikai munka is. Mint a dokumentumfilmben láthatták, a mai vadászotthon tatarozását is teljesen önerőből végeztük, a határban több épület készült a vadak etetésére, de itt van még a vadszámlálás, a terep előkészítése, a vadállomány kinevelése, és csak ezután következik az előre meghatározott számú vad kilövése. Egyik vadász barátom valahogy úgy fogalmazta meg az egészet, hogy a vadászat számára ünnep, azért hord kalapot és nyakkendőt a vadászaton, mert ez az ő hobbijának az ünnepe, és olyankor jól érzi magát. Tulajdonképpen az egész év munkájának gyümölcsét ünnepeli, amit hosszú hónapokon át előkészített, ápolt, és amiért társaival közösen megdolgozott. Fontos azonban, hogy mennyit veszünk ki a vadállományból, hiszen mindig gondolni kell a következő generációra is – fogalmazott Bergel Zoltán.
Az elmúlt időszakban az egyesület munkájában kifejtett aktív tevékenységéért a Vajdasági Vadászszövetség bronz elismerésben részesítette Dobosi Róbertet, Bergel Endrét és Szögi Józsefet, ezüst elismerést kapott Dragan Kaćanski és Miroslav Debeljački, aranyplakettet pedig Milan Opančarev. A Szerb Vadászszövetség bronz kitüntetését Jovan Belić és Brasnyó Nándor, az ezüst kitüntetést Vladimir Šarčev vehette át, aranyat pedig Dušan Popović kapott. A Szenttamási Vadászegyesület köszönőlevelét Slobodan Opančarev, Vladimir Crnjanski, Puniša Kaćanski és Szabó Róbert kapta, Radovan Šijačić posztumusz elismerését pedig fia, Dragan Šijačić vette át.
Paraczky László
