Hírek

Szenttamas.rs

 

Az idén először képviseltette magát Szenttamás a Vajdasági Vágtán

Hetedik alkalommal is a zobnaticai lóversenypálya adott otthont a Vajdasági Vágtának, ahova több ezren kilátogattak. Az idén tizenöt ló és lovasa, valamint négy kishuszár mérettetett meg a sporteseményen. A szervezők gazdag kísérőprogramokkal várták a látogatókat május 18-án Zobnaticán. A futamok mellett főzőverseny, díjlovaglás és betyáros bemutató, csacsiverseny, régi mesterségek vására és számos kísérőprogram tette változatossá az egész napos programot a budapesti Nemzeti Vágta előfutamán. Második alkalommal szerveztek főzőversenyt is a Vajdasági Vágtán. Mintegy hatvan csapat mérte össze főzőtudományát, feladatként bakonyi betyárlevest kellett főzni ropogós cipóban.

Az idén Szenttamás is képviseltette magát a versenyen. A kishuszár futamban Fodor Hanna Sáró nevű póniján versenyzett. Hannának ez volt az első versenye, és annak ellenére, hogy póninak és lovasának, sajnos, nem sikerült dobogóra állnia, sikeresen lefutották a távot. Hanna versenyét részben Szenttamás Önkormányzata is támogatta. Szintén Szenttamást képviselte a 4. előfutamban az Amazon nevű kanca Szalontai Árpáddal a nyergében, akinek nem sikerült továbbjutnia a döntőbe.

A rendezvény utolsó futamán eldőlt ki képviselheti Vajdaságot az idei Nemzeti Vágtán októberben Budapesten. A szabadkai Kopra nevű ló Gulyás Csabával a nyeregben már a rajtot követően elszakadt a többiektől, az előny pedig egészen a célvonalig tartott. A második helyen Adorján végzett Szökő Tamás London nevű sárga, kisbéri félvérével, a dobogó legalsó fokára pedig Cékus Noémi, Bácsfeketehegy képviselője állhatott fel Fickó nevű arab félvérével. Ők mindhárman ott lesznek majd az októberi Nemzeti Vágtán Budapesten, sőt mivel tavaly megtörtént a csoda, amikor Nagy Arnold Temerin lovasaként nyerte meg a Nemzeti Vágtát Budapesten, ezért alanyi jogon az idén ő is jelen fog lenni a versenyen, hiszen a Vágta szabályai szerint a győztes a következő évben selejtező nélkül is bekerül, ő is képviseli majd Vajdaságot. A rendezvényen még jelen lesz a kishuszár vágta nyertese, a temerini Hoffman Evelin is Manó nevű lovával.





 

SZFB