Váltságtörzs

Szenttamas.rs

 

Csupán egyetlen délelőtt hatvan feladatot teljesítettek az önkéntesek

A rendkívüli helyzetek szenttamási törzskara már hétfőn létrehozta hívóközpontját, továbbá azt a koordinációs testületet, amelynek célja a 65 évnél idősebb polgárok szükségleteinek nyilvántartásba vétele, megsegítése. A megadott telefonszámokon azok a 65 évesnél idősebb, továbbá a rokkant, ágyhoz kötött polgárok kérhetnek segítséget, akik más módon nem tudnak élelmiszerhez, gyógyszerhez vagy orvosi ellátáshoz jutni a koronavírus okozta kijárási megszorítások miatt. Az idős háztartásokban a legtöbb helyen nincs internetes kommunikáció, az emberek egyedül a televízió és a rádió segítségével tájékozódnak a rendkívüli helyzetről, így számukra megszervezték a szórólapokon való tájékozódást. A szenttamási Helyi Közösségben a hívóközponttal párhuzamosan működik az önkéntes, segítőkész fiatalokat, polgárokat tömörítő és koordináló testület, melynek vezetője, Slobodan Subić pénteken, a délelőtti és a délutáni váltás közötti időszakban nyilatkozott a sajtónak. A mindössze tíz percig tartó beszélgetés alatt legalább ugyanannyi alkalommal csörgött a telefon, az ügyeletesek kérdeznek, irányítanak, utasítanak.



− Először két csoport, másnap viszont már 101 önkéntes jelentkezett, hogy szeretne segíteni a házakban, lakásokban rekedt időseken, rászorulókon. A volontőrök között legtöbb a fiatal, de vannak vállalkozók és dolgozók is, akik délelőtt a munkahelyükön, délután pedig önkéntesként dolgoznak. Három nap után az önkéntesek száma 120-ra növekedett, egyre többen vagyunk tehát, van munka, és a terepre vonulás is sokkal gyakoribb, mint 2-3 nappal ezelőtt. A telefonszámok reggel 8 órától este 19 óráig hívhatók, a vonalak mindig szabadok, és valamelyik önkéntes minden alkalommal jelentkezik. Jelen pillanatban nincs szükség az összes önkéntes alkalmazására, így mintegy 30 ember teljesít szolgálatot a délelőtti és ugyanennyi a délutáni váltásban.

Amíg beszélgetünk, három csoport járja a terepet Szenttamáson, Turián és Nádalján, akik teljesítik a rájuk bízott feladatokat. Tegnaptól jelentősen megnőtt a hívások száma, az eltelt néhány napban összesen 40 terepi bevetésünk volt, ma viszont csupán a délelőtti váltásban 60 alkalommal vonultak ki az önkéntesek.

Ezen felül tegnap 100 volontőr járta a község utcáit, akik házról házra járva mintegy 8 ezer szórólapot hordtak szét a legfontosabb tudnivalókkal, telefonszámokkal. Úgy éreztük, nagy szükség volt erre az akcióra, hiszen a rendkívüli állapotot bevezetően először a helyi portálokon és plakátokon tájékoztattuk a polgárokat, sajnos az idősebbek nem használják az interetet, a plakátokat pedig a kijárási tilalom miatt nem tudták elolvasni. Így már mindenki tudja a kormány által meghirdetett koronavírus-elleni részleteket és azt, hogy problémáikkal hova kell fordulni – magyarázta a szenttamási önkéntesek koordinátora. Kifejtette, a hívóközpontot legtöbbször a 65 évnél idősebbek hívják, a legtöbb alkalommal pedig bevásárlásról, gyógyszerek kiváltásáról van szó: − Mindez mellett még sok egyéb segítséget nyújtanak a volontőrök. Például ma kezdődött a szociális támogatások kifizetése. Ebben is megszerveztük a segítséget, mégpedig olyan módon, hogy a volontőr kimegy a házhoz, majd az érintett idős személy igazolványával a Szociális Központba megy, ahol kap egy meghatalmazást a pénz felvételére. A következő állomás a postahivatal, majd a pénzt és az igazolványt visszaviszik az idősek és a szociálisan nehéz helyzetben élők címére. Ezúton szeretnék köszönetet mondani a Vöröskeresztnek, a Szociális Központnak, az egészségháznak és a rendőrségnek, akikkel nagyon szoros együttműködés alakult ki az elmúlt néhány nap alatt. Önkénteseinknek egyébként felhatalmazásuk és jól látható kitűzőjük van, amivel mindenhol elsőbbséget élveznek, így az idősek megsegítése sokkal hatékonyabb és gyorsabban megy – mondta Slobodan Subić.

Paraczky László

szenttamas.rs