Hírek

Szenttamas.rs

 

Vandalizmus a játszótéren

 

Leszakadt hinták, széttört mászóka és hiányos kerítés szomorú látványa fogadja a pihenni vágyó gyerekeket a szenttamási Szekszer híd közvetlen közelében lévő játszótéren. A tuki városrészben ez az egyedüli sportolásra és pihenésre alkalmas hely, s bár sokáig elhanyagolt volt, a Helyi Közösség támogatásával a nyár elején elkészült az itt lévő kosárlabda pályához vezető betonjárda, az út mellett egy parkolót építettek, a kettő között pedig egy teljesen új, több elemes játszótér kapott helyet. A nyár folyamán, de főleg hétvégeken 20-30 gyermek és szülő is kilátogatott ide, néha az egész délutánt itt töltötték. Időközben a kosárlabda pályához megvilágítást is felszereltek, így több alkalommal a késő esti órákig sportolhattak a fiatalok.

Valaki(ke)t nagyon zavarhatott a gyermekzsivaj, a kikapcsolódás, a sportolás és a szabadidő-eltöltés ilyen formája, mert pár nap alatt (eddig még ismeretlen személyek) teljesen tönkretették a játszóteret. És ez nem az első eset, ugyanis pár évvel ezelőtt a Krivaja-parton, a Szív közelében lévő, sokkal nagyobb játszóteret több alkalommal is olyan mértékben megrongálták, hogy azt az illetékesek az összes felszereléssel együtt egyszerűen eltávolították.

Egyesek építenek, szépítenek, mások rongálnak, tönkreteszik ugyanazt.

Tényleg így van egyensúlyban a világ?

 

Paraczky László (Fotó: B. A.)

szenttamas.rs