Művelődés

Szenttamas.rs

KARÁCSONYI HANGVERSENY ÉS MEGBESZÉLÉSEK OROSHÁZÁN

              A közelgő ünnepek alkalmából az orosházi Petőfi Sándor Művelődési Központban december 16-án Karácsonyi hangversenyt tartottak, melyen hat helyi kórus mellett a Szenttamási Városi Vegyeskar is fellépett. A csaknem két és fél órás ünnepi jellegű hangverseny a legkisebbek csoportjának fellépésével kezdődött és a szenttamási vendégkórus nagysikerű fellépésével ért véget.
Zalai Mihály, Orosháza alpolgármestere hírportálunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy az adventi ünnepkört a városban nagyon sok koncert vezeti fel: – Az egyik legnépszerűbb és legrangosabb ezek közül a Petőfi Művelődési Központ által szervezett hagyományos  Karácsonyi Hangverseny, amelyen helyi kórusok az ünnephez kapcsolódó műveket veszik elő és tanulják be. A sokak által várt koncertet mindig a karácsony előtti hét hétfői napján rendezzük meg, az idén több, mint 300 látogatója volt. Ez volt viszont az első olyan alkalom, amikor vendégcsoportunk is volt, mégpedig a Szenttamási Városi Vegyeskar, amely elsöprő sikert aratott, ugyanis  ők aratták a legnagyobb sikert és a legnagyobb tapsot is ők kapták. De ez egyeltalán nem baj, hiszen egy egészen másfajta kultúrával találkozhattunk. Egyrészt szerb dalokat, műveket dolgoztak fel, másrészt teljesen újdonság, hogy mindezt kiváló zenészekkel kísérték. Mind a szerb mind az amerikai művekkel nagyon nagy sikert arattak, és nagyon köszönjük ezt nekik. Remélem, hogy jövőre újra láthatjuk és hallhatjuk ezt a remek csoportot – mondta az alpolgármester.

A Szenttamásiak Orosházán

Jasmina Stolić, zenepedagógus, a Szenttamási Városi Vegyeskórus karnagya elmondta, hogy maga a kórus a Kultúrotthon kezdeményezésére alakult 2012 szeptemberében. Eleinte mindössze 15-en voltak, ma már a létszám eléri a 32 főt, emelett pedig négytagú zenekaruk is működik: – Több, mint húsz dalt gyakoroltunk be az elmúlt egy év alatt, és ez szerintem nagyon szép teljesítménynek számít. Hetente két alkalommal gyakorolunk a Kultúrotthon Galériájában, fellépések előtt viszont naponta összejövünk. Szenttamáson jónéhány rendezvényen felléptünk már, vidékre viszont még nem hívták meg a csoportot, így modhatjuk, hogy az első „városon kívüli”  bemutatkozás azonnal nemzetközi jelleget öltött. Nagy készülődés előzte meg ezt a magyarországi bemutatót, de nem bántuk meg, hiszen valójában itt látszott meg az elmúlt időszak munkájának eredménye – mondta a karnagy, aki a kórus tagjaival együtt örült a lelkes közönségnek és a vastapsnak.
A szenttamási kórus orosházi fellépése egyúttal jó alkalom volt arra is, hogy a két testvértelepülés tovább mélyítse az eddig kialakított kapcsolatokat. A csoportot Ifjú Zoltán, a községi tanács kultúrával és oktatással megbízott tanácsosa vezette, akihez ezúttal csatlakozott a Kultúrotthon igazgatója, Elizabeta Mavrenski, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola igazgatója Munjin Szokola Erika, továbbá a Svetozar Miletić Gimnázium és Közgazdasági szakközépiskola igazgatója, Marija Tutorov. A négy tagú szenttamási küldöttséget az orosházi Táncsity Mihály Közoktatási Intézmény és Tehetségközpont nevében dr. Blahó János az összevont intézmény (a középiskola és az általános iskolai tagintézmények) főigazgatója, valamint Makuláné Gulicska Valéria igazgatónő fogadta. A baráti hangulatban zajlott megbeszélések fő témája az oktatási intézmények és azok diákjainak jövőbeni együttműködése volt. A több mint egy órás találkozó után a vendéglátók bemutatták az intézmény néhány tantermét.
– Nagyon jól elbeszélgettünk, és személy szerint már látom a jövőjét is ennek a kapcsolatnak, hiszen mindig is nyitottak voltunk az ilyen jellegű megbeszélésekre más iskolák képviselőivel – mondta a látogatás végén Makuláné Gulicska Valéria igazgatónő. A mai találkozón kiderült, hogy elég sok hasonlóság van képzéseinkben, mint például a biológia magas szinten történő oktatása és a környezetvédelem, mely tantárgyak mind a két iskolában előkelő helyet foglalnak el. Ez a vonal lehet egy olyan pont, amelyen sokkal intenzívebben elindulhatunk a jövőbeni együttműködésben. Egy újabb lehetőség kínálkozik most diákjainknak arra, hogy egy más, hasonló képzésű intézményben tapasztalatokat szerezzenek, tájékozódjanak az ottani környezetvédelmi tapasztalatokról. Annál is inkább fontos ez, hiszen természeti környezetünk hasonló, alföldi települések vagyunk, és oda kell figyelnünk, hogy hogyan tudjuk megvédeni ezt a vidéket a  pusztulástól, hogyan tudjuk szebbé és vonzóbbá tenni akár a magunk, akár az idegenforgalom számára. A másik hasonló vonal az a közgazdaságtan, amelynek keretében szintén mindkét iskola tevékenykedik, és erre is építhetünk a további kapcsolatok kialakításánál  – mondta Makuláné Gulicska Valéria.
Ifjú Zoltán, kultúrális és oktatási tanácsos az orosházi látogatást elemezve kiemelte: – A két testvérváros kapcsolatait illetően elmondhatom, hogy az önkormányzatok, a társadalmi  valamint a civil szféra képviselői is több alkalommal találkoztak már, látogatjuk egymás rendezvényeit, ugyanakkor ezen tovább kell dolgoznunk, és hatványozottan továbbépíteni mindent, amit csak lehet. Mai látogatásunk két újabb lehetőséget hozott. Egyik községünk  kórusának nagysikerű bemutakozása, a másik pedig az oktatás területén való együttműködés megalapozása volt. Véleményem szerint hamarosan több közös szálon is elindulunk majd, és a cserelátogatásoktól kezdve egészen a sport területén való együttműködésig minden lehetőséget meg fogunk ragadni.

Paraczky László